Óvodáskori gondolkodás

Óvodáskorú gyermeke számára a nevelés, a szocializáció legmeghatározóbb színtere a család és az óvoda. A szülők nevelési elvei, gyermekeikkel szemben támasztott elvárásai igen eltérőek lehetnek. Szerencsés, ha a szülők és az óvoda nevelési irányvonalai, elvei, céljai egybeesnek vagy legalábbis hasonlóak. A gyermekkel szemben támasztott elvárások következetessége fontos támpontot nyújt a kicsi számára a világban való tájékozódáshoz, eligazodáshoz. Gyermeke szellemi, érzelmi és szociális fejlődésének nyomon követéséhez érdemes tisztában lennie azzal, hogyan gondolkozik, érez és kapcsolódik óvodáskorú gyermeke a világhoz.

A gondolkodás fejlődése: egyszerre egy szempont

Az óvodások gondolkodásának egyik legfontosabb jellemzője, hogy nehezen, csupán nagyon egyszerű, egyértelmű helyzetekben képesek egyszerre egy szempontnál többet figyelembe venni.

Ezt szemlélteti a következő példa: az öt és fél éves Zsuzsi elé két egyenes sorba azonos számú korongot rakunk. A kislány — a 6-7 éves kor alatti gyerekek nagy részéhez hasonlóan — azt mondja, hogy a két sorban azonos számú korong van. Ezután az egyik sort összetoljuk: a korongok közelebb kerülnek egymáshoz, az egész sor lerövidül. Ekkor megint megkérdezzük őt, vajon melyik sorban van több korong. Zsuzsi gondolkodás nélkül a hosszabb sorra mutat. Ebben a helyzetben a gyermek nem képes szem előtt tartani, hogy nemcsak az egész sor hosszát, hanem a korongok távolságát is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a korongok számára vonatkozóan következtetni tudjon.

Több szempont figyelembevételének törékenysége szembeötlő akkor is, mikor gyermekének egy másik ember nézőpontjába kell helyezkednie. Figyelmen kívül kell hagynia azt, amit lát, tud, gondol. Ez egy kisóvodás számára még meglehetősen nehéz feladat.

A kiscsoportos Andris és Juli szeme láttára elrejtünk egy tábla csokit egy fiókban, majd átcsempésszük a csemegét az eredeti rejtekhelyéről egy kis kosárba. Cselünket csak Andris látta, Juli a csoki áthelyezése előtt András számára is látható módon távozott a szobából. Kis trükkünk után megkérdezzük Andrist, hogy szerinte hol fogja keresni Juli a csokit, mikor visszajön. Egy felnőtt ember erre a kérdésre természetesen azt válaszolná, hogy a fiókban, hisz Juli nem látta, hogy a csokit onnan bárhova elmozdítottuk volna. Ezzel szemben a 3 éves Andris rávágja, hogy a kis kosárban. Miért válaszolja ezt egy 3 éves kisgyermek? Mert azt gondolja, hogy a világot mindenki ugyanúgy látja, mint ő, mindenkinek ugyanaz a tudás áll rendelkezésére, mint neki. Azaz, ha ő tudja, hogy a csoki a kis kosárban van, akkor mindenki más tudja azt. Körülbelül 4 éves korukig a gyerekeknek nehezükre esik megérteni, hogy más embereknek az övékétől eltérő tudása, vélekedése is lehet.

Valóság? Látszat?

A valóság és a látszat megkülönböztetése is nagy kihívást jelent 3-4 éves gyermeke számára. Ha egy macska arca elé kutyaálarcot helyezünk, majd megkérdezzük a kisgyermeket, vajon kutyává változott-e, a 3-4 éves gyerekek nagy valószínűséggel azt válaszolják, hogy igen, a macska kutya lett, ugat és macskákat üldöz. Az 5-6 éves gyerekek többsége már tisztában van azzal, hogy a macska az álarc ellenére — lényegi tulajdonságait tekintve — macska maradt.

Fantázia és valóság — Füllentett-e a kis kalandor?

Bár az idő előrehaladtával látszat és valóság megkülönböztetése egyre biztosabb alapokon nyugszik, a fantázia és a valóság különválasztása még hosszú ideig komoly kihívást jelent csemetéje számára. Egy kisgyermeknek az erkölcs, az igazmondás, a hazugság még kevésbé egyértelmű, mint a felnőttek számára. Előfordulhat, hogy gyermeke „valóságnak hitt” kijelentései vágyait, fantáziáit, esetenként félelmeit, szorongásait tükrözik. Gyermeke esetleg csodálatos hétvégi kirándulásokról, vidámparkról számol be, holott a hétvégén semmi rendkívüli nem történt. Füllentett-e tehát a kis kalandor?

Ilyenkor szerencsésebb nem felnőttként gondolkoznia, hanem figyelembe vennie azt, hogy kisgyermekének élményvilága még merőben különbözik az Önétől. Vágyairól számolt be, mikor a valóságról kérdezték. Beszélgetéssel segíthet neki abban, hogy a kettőt elkülönítse. Óvodás gyermeke közléseit kicsit összetettebben kell megítélnie, mint a felnőttekét. Nem érdemes elsősorban igazság-hazugság mentén különbséget tennie. Jó kérdéseket tegyen föl, így tudhat meg egyre többet gyermeke életéről, élményvilágáról.

Mi a jó és mi a rossz?

Hogyan alkot erkölcsi ítéletet óvodáskorú gyermeke? Hogyan dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz? Vegye a következő példát! Egy gyermeknek az alábbi két történetet meséljük el: volt két gyermek, az egyik szüleinek segített pakolni, amikor véletlenül, segítség közben leejtett egy értékes pohárkészletet. Egy másik gyermek mérgében vág földhöz egy értéktelen vizespoharat. A kérdés: melyik gyermek vétke nagyobb? Az óvodás gyerekek többsége ebben az esetben a nagyobb kárt minősíti nagyobb véteknek. A szándékot, az indítékot a gyermekek ebben az életkorban még kevésbé veszik figyelembe.

Szabályok és közösség

Az erkölcsi ismeretek és a szabályok követése a közösségi élet meghatározó része. Óvodáskorú gyermekének a felnőttek mellett egyre inkább szüksége van a kortársakra. Velük játszik, velük tölti ideje java részét. Ezek a társak azonban még könnyen felcserélhetők, annak ellenére, hogy néha komolyabb, tartósabb barátságok is kialakulhatnak. Az óvodás gyermekek már képesek együtt játszani, még akkor is, ha ez a játék kezdetben inkább együttlétet, együttmozgást jelent. A spontán csoportosulások tartalmát eleinte a hely, a mozgás és a tárgy adja. Közösen elfogadott szabályok 4-5 éves korig valójában nincsenek, legalábbis gyermeke nem ismeri fel a szabályok kötelező jellegét. A szabályok igény szerint változtathatók, valódi funkciójukat tehát nem töltik be.

4-5 éves kortól gyermeke szabályokhoz fűződő viszonya alapvetően megváltozik: felismeri a szabályok kötelező jellegét, sőt megváltoztathatatlannak, felülírhatatlannak tekinti azokat. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy csemetéje a szabályokat kivétel nélkül mindig követi. Ennek egyik oka, hogy — hasonlóan a valóság és a fantázia megkülönböztetésében már említett nehézséghez — gyermeke számára gyakran nagy kihívást jelent saját vágyainak szétválasztása a külső szabályok parancsoló erejétől: egyiket hajtja végre a másik helyett.

A fejlődés kulcsa: a játék

Az óvodáskorú gyermekek jellegzetes játéktípusa a szociodramatikus játék: a gyerekek meghatározott szerepeket vesznek fel, orvost-beteget, papást-mamást játszanak. Ezek a játékok közös értelmezést igényelnek, amit a gyerekek a játék során egymás között tisztáznak. A gyerekek ki-be­lépnek szerepeikből, értelmezéseket alkotnak, megállapodásokat kötnek, irányítják egymást, majd ismét visszatérnek játékban felvett szerepeikhez. Az történik, amire számítanak, amit elvárnak — az elvárások folytonos kielégülése a szerepjáték egyik legfontosabb örömforrása.

A játéknak az értelmi, a szociális és az érzelmi fejlődésben egya­ránt kitüntetett szerepe van. A játék óvodás gyermekének a legtermészetesebb és a fejlődését leginkább támogató közege. „A játék során a gyerek mindig felette áll az életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a játék során egy fejjel magasabb lenne saját magánál” (Lev Vigotszkij). Gyermeke például jobban teljesíthet egyes logikai feladatokban, ha azt egy játék részeként mutatják be, mint ha tárgyilagos hangnemben adják elő ugyanazt. A játék lehetőséget teremt a már meglévő ismeretek gyakorlására, elmélyítésére is.

Társas, szociális szempontból a játék jelentősége részben a már említett társadalmi szerepek gyakorlásában rejlik: segít az együttműködés és a versengés szabályainak elsajátításában, valamint fontos szerepet tölt be a társas kapcsolatok kialakításában, fenntartásában is.

A játék érzelmi szempontból is felbecsülhetetlen értékű. Az óvodáskor a szenvedélyes érzelmek, a nagy szerelmek időszaka. Kisgyermeke nemcsak szülei, hanem kortársai iránt is rendkívül intenzív érzelmeket élhet át. Az erőteljes, sokszor egymásnak is ütköző érzelmeket kiváltó események játékban való megismétlése egész gyermekkorban a lelki egyensúly fenntartásának fontos eszköze. Gyermeke feszültségeinek játékban való megismétlésével az eseményt a valóságtól fokozatosan eltávolítja, a konfliktus érzelmi tartalmát lépésről-lépésre semlegesíti. A félelmetes eseményt saját kontrollja alá vonja: ő maga ismétli meg azt, játék közben pedig szabadon, vágyainak megfelelően változtathat az eredeti eseménysoron. A konfliktusos tartalmak, az érzelmi feszültségek, a nehezen feldolgozható történések játékban való megismétlése (kisebb-nagyobb változtatásokkal) tehát természetes és kívánatos — valójában ez gyermeke önálló és aktív eszköze az érzelmi konfliktusok semlegesítésére.

Nehézségek a mindennapokban

Természetesen előfordulhat, hogy gyermeke életében olyan események történnek, melyek feldolgozásához saját erőforrásai nem elégségesek. Erről rendszerint a környezet a megváltozott viselkedésen, a legkülönfélébb tüneteken keresztül szerez tudomást (félelem bizonyos helyzetektől, tárgyaktól, emberektől, alvászavarok, bevizelés, hasfájás, étvágytalanság, esetleg túlzott falánkság, rossz kedélyállapot, stb.). Ilyenkor van szükség a szülők, tágabban a felnőtt környezet segítségére, s ebbe a segítségbe beletartozik a szakemberek (gyermekorvos, pszichológus) bevonása is. A szülők, a nagyszülők, sokszor a pedagógusok is érzik, tapasztalják a kisgyerek változásait, a megszokottól eltérő reakcióit. Éppen felelősségtudatuk miatt lehet elbizonytalanító számukra az, amit a gyereknél észlelnek. A felnőttek szorongása, aggodalma, bizonytalansága pedig visszahat a gyerekre. Ezekben az esetekben érdemes szakemberhez fordulni.

Egyes pszichológusi rendelőkben lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hasonló problémával jelentkező szülők megoszthassák egymással tapasztalataikat. Általában egy-két alkalmas konzultációt is felkínálnak a szülőknek abból a célból, hogy egy-egy felmerült kérdést, nehézséget tisztázhassanak. Sokszor ennyi elég is ahhoz, hogy az élet a mindennapi kerékvágásban folytatódhasson. Természetesen lehetőség van a gyermek vizsgálatára, képességeinek felmérésére és terápiájára is. Ez utóbbi a probléma jellegétől és a gyermek személyiségétől függően egyéni vagy csoportos formában történik.

A véget nem érő játék

Az óvodáskor — a gyermekkor más szakaszaihoz hasonlóan — Ön és gyermeke számára is rendkívül izgalmas, kihívásokkal teli időszak. Érdemes mindvégig szem előtt tartania, hogy óvodás kisgyermeke nem kicsinyített felnőtt: az, ahogy a világot látja, értelmezi, ahogy a világgal kapcsolatba lép, merőben különbözik a felnőttek szemléletétől. A „felnőtt” szemlélet elsajátításához nemcsak tapasztalás, tanulás révén, hanem biológiailag programozott érésén keresztül is fokozatosan közelít. Óvodás gyermeke számára a világ működésének, az érzelmek és a társas helyzetek megismerésének legtestreszabottabb módja nem más, mint a véget nem érő játék.

Futó Judit

Tags: gyermeklélek, ovi, óvónői sarok