Interjú Hécz Attilával, az óvodások költőjével

Elmeséled hogyan lettél költő?
Körülbelül húsz éve foglalkozom reklámszövegírással, ahol nagyon sokszor bele kell képzelni magunkat a fogyasztó helyébe, sokszor kell belebújni más emberek bőrébe. Ehhez képest gyerekké átlényegülni tán a legkönnyebb, hiszen gyerekek mindannyian voltunk. Gyereknek lenni felnőttként is nagyon jó. Vannak helyzetek, amikor markánsan látszik, hogy mennyire gyerek az ember. Amikor sírunk vagy nevetünk, vagy mondjuk mikor le kell menni a pincébe vagy fel a padlásra, az nagyon a gyermekkort idézi: az ember szerintem felnőttként is úgy megy le egy félhomályos, ködös pincébe, ahogy gyerekként tette. Érdekes ezeket megélni. Egyszer öt évvel ezelőtt úgy ébredtem fel hajnalban, hogy egy vers van a fejemben – egy bálnáról -, így született meg az első versem. Megmutattam a nővéremnek, aki óvónő, nagyon tetszett neki, és azt mondta, hogy nagy szükségét látja kortárs gyerekverseknek. Így kaptam kedvet a versíráshoz.

Miért van szükség a klasszikus költészet mellett kortárs versekre is?
A régi idők költői nem igazán problémákkal foglalkoztak. Abban a korban más volt a gondolkodás. Az én gyerekkoromban fociztunk, más játék nem is volt. Azt veszem észre, hogy a mai gyerekeket annyi inger éri, hogy egy dolog szinte nem is tudja lekötni őket. A régi versekben inkább a zeneiség, a ritmus, a hangutánzó szavak, a játékosság, a szórakoztatás dominált. Amikor én verset írok, nem szórakoztató szeretnék lenni elsősorban, igaz, tréfa, vicc, vidámság mindig van bennük. Ezen túl én arra is törekszem, hogy szóljon is valamiről a vers. Legyen követhető a vers egy óvodás számára, jussunk el a végén valahova, és lehetőleg legyen egy kis apró tanítása, tanulsága is a versnek. Szeretnék minden versbe elrejteni egy apró gondolatot, ami egy kicsit a jó irányába terelgeti az ovisok gondolkodását. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy értékeket közvetítsen a vers.

Mik számodra ezek a fontos értékek?
A szülők, a felnőttek tisztelete, a természet szeretete, a különbözőség elfogadása, a tolerancia. Minden olyan értéket, amit én fontosnak tartok, próbáltam a két kötetbe belekomponálni. Az első kötetem, a Kőszáli Guppi, főként óvodáskori emlékeket, élményeket tartalmaz, és talán vágyak is vannak benne. Mindenki szeretne úgy visszaemlékezni a gyerekkorára, hogy az egy csoda volt. A jóba az ember visszavágyik, és talán újra szeretne gyerek lenni, ami ugye nem lehetséges, mégis: ha nevetünk például, máris gyerekek vagyunk. Én borzasztó hálás lettem volna, ha gyerekkoromban valaki megtanít, hogy figyeljek oda a madárdalra, hogy az milyen szép. Vagy tudni, hogy ha süt a Nap, akkor vidámabbak vagyunk, és ez mennyire befolyásolja az ember hangulatát.

Hogy születnek a verseid?
Én igyekszem gyerekként megírni ezeket a verseket. A szóhasználatban megjelennek egyaránt a gyermekek szavai, illetve a felnőttek szókincséből is olyan kifejezések, amiket ők hallanak belőle. Ettől tréfás tud lenni egy vers, a gyerek és a felnőtt egyaránt könnyen magáévá tudja tenni. Fontos, hogy mindketten olvassák. Fontos, hogy mindenki találjon benne valami maga számára értékeset. Amiről utólag azt gondolom, hogy csak nekem fontos emlék vagy érzés, azt inkább megtartom. Amikor verset írok, akkor gyerekszemmel tekintek a jelenségekre. Minden egyes vers egy nagy utazás. Így lehet legjobban érezni a gyereklelket, hogy az ember gyerekké lesz arra a rövid időre.

Mi a helyzet a gyermeki élet kevésbé derűsebb oldalával?
Én azt szeretném üzenni ennek a generációnak és a szüleiknek, hogy fedezzék fel az élet valós értékeit, és ne foglalkozzanak azzal, ami megkeserítheti azt. A lelkük legyen tiszta. A gyerek maradhasson tiszta. A szülőnek magának is gyermekké kell válnia, ha a gyerekével van, és micsoda tisztulási folyamat ez! A félelmekről, szorongásokról többnyire nem írok. Azzal, hogy megmutatom, hogy mi a jó, az ellentétét már könnyű felfedezni, meglátni.

Szülőként nagyon szeretem, mikor az egyes élethelyzetekhez tudunk verset vagy éneket kapcsolni, ezért a Te verseid esetében is nagyon hálás vagyok.
Igen, ebben volt szándékosság. Próbáltam végiggondolni, hogy melyek azok a sokszor nagyon egyszerű jelenségek, amelyekhez kapcsolható egy érzéskör. Természeti jelenségek, élethelyzetek, pillanatképek a mindennapokból. Nem szabad csak sodródni, meg kell állni, észre kell venni a szépet, a jót. Egy vers segíthet az embernek megélni a saját érzéseit, közel kerülni hozzájuk.

Tudsz arról, hogy mennyire működik a két könyved a gyerekeknél?
Hetente kapunk visszajelzéseket a könyvekről, hogy a gyerekek mennyire szeretik, sok óvodában szinte „tananyag”, amit persze nem úgy kell érteni, hogy az óvónénik megtanítják a verseket a gyerekeknek, hanem maguktól megtanulják szinte, ahogy újra meg újra ők kérik őket. Van egy kedves ismerősöm, mesélte, hogy rólam az egyik verseskötet alapján sokkal többet megtudott, mint saját magáról az évek során. Pedig nem akartam én ebben kitárulkozni, de mégis sikerült. Azt szokták mondani, hogy nagyon érzem a gyermeki lelket. Könnyen életre tudom hívni magamban ezt az érzést. A versben nagyon könnyen le lehetne bukni, hogy ha ez nem így volna. Ha hamisan csengenének a sorok, nem működnének ilyen jól a gyerekeknél.

A köteteid kifejezetten óvodásoknak szólnak?
Igen. A legnagyobb vágyam az lenne, hogy minél több óvodába eljussanak a kötetek. Annyira kapcsolódnak a versek az óvodai tematikához, hogy nagyon jól beilleszthetőek a mindennapokba. A már említett értéket közvetítő verseken kívül, nagyon sok alkalmi versem van, minden ünnepre, szokáskörre. Ezek nem egyszerűen gyerekversek, hanem nagyon specifikusan óvodai helyzetekre, ovis szerepekre, színterekre íródtak. Azt csak később fedeztem fel, hogy olyan mintha a két kötet egymás folytatása és egyben kiegészítése lenne. A szülői visszajelzések alapján az első kötet (Kőszáli Guppi) talán kicsit kisebbeknek szól, a Mélytengeri Zsiráf pedig picit nagyobbaknak. A koncepció ugyanaz. Egy óvónő, ha kinyitja ezeket a versesköteteket, azonnal tudja, hogy ez neki szól, hogy ez neki érték, rögtön érzi, hogy ez pontosan az ő kis ovisainak készült, és tökéletesen használható a számára. Másik hasonló könyvről nincs tudomásom.

Most mi készülődik?
Kisiskolásoknak készítünk verseskötetet, ők már jellemzően más élethelyzetben vannak, más félelmeik vannak, más élmények érik őket. Ebben az is izgalmas lesz, hogy már maguknak fogják olvasni, érdekes ugrás ez számomra is, hiszen ez megint egy új világ, ahova utazom.

Köszönöm a beszélgetést!
Seress Virág

Tags: interjú, kultúra, óvónői sarok, vers