TÉMA: Az agresszió

Az óvodás gyermekek agressziójának hátterében sokszor a kíváncsiság áll. Az óvodai csoportban a gyerekek gyakran hirtelen, meggondolatlanul cselekszenek. Ahhoz hogy ezeket a viselkedéseket megértsük, tudnunk kell, mi áll a nem kívánatos megnyilvánulások hátterében. Figyelembe kell vennünk azt, hogy ezekben a szituációkban mind a kezdeményező, mind pedig az elszenvedő gyerekeket erőteljesen befolyásolják érzelmeik.

Fókuszkérdések (az óvodapedagógus számára): Hogyan lehet megelőzni az agressziót? Hogyan ismerjük fel egymásban a pozitív tulajdonságokat, gondolatokat, érzelmeket?

A foglalkozás célja: Megismerni egymás külső tulajdonságait, gondolatait, érzéseit, felismerni a hasonlóságokat, azonosságokat. Megtanulni kifejezni érzéseinket szavakkal és szavak nélkül.

Fejlesztési területek: minden játék után olvasható.

Szükséges eszközök: nagyobb méretű tükör, háztartási csomagolópapír, olló, kisebb méretű kosarak, színes zsírkréták.

Mint minden foglalkozást, a mesére alapozott játékot is megelőzheti egyfajta szertartásos felvezetés. Ebben az esetben használhatjuk a következőt, de ha van sajátunk, akkor maradhatunk annál is.

A mese köszöntése: „Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Guggoljunk le! Miközben emelkedünk, egyre hangosabban köszöntsük a mesét. Mondjuk azt, hogy: »Szia mese!« vagy »Jó reggelt mese!«”

Ezután kényelmesen helyezkedjünk el egy nagy szőnyegen. Szerencsés, ha az óvodapedagógus a gyerekek között ül.

A kismalac és a farkasok

Volt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy, ordas farkas, beszól az ajtón:

– Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.

– Nem eresztelek biz én, mert megeszel.

– Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.

A kis malac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.

Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:

– Ugyan, kedves kis malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.

A kis malac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólott:

– Kedves kis malackám, ereszd be a két első lábam is.

A kis malac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:

– Édes–kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.

Erre a kis malac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be. A kis malac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró víz úgy levitte a szőrét, hogy egy szál se maradt rajta. Azután addig hányta–vetette magát, míg utoljára kiódzott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kis malacot. Addig–addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején.

Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek, mi módon fogják meg a kis malacot. Mert egyik se tudott a fára felmászni. Nagy sokára aztán arra határozták, hogy egymás hátára állnak mindnyájan; mint a lédeci birákok, úgy aztán a legfelső majd csak eléri. El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.

Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni. Akkor a kis malac hirtelen elkiáltotta magát:

– Forró vizet a kopasznak!

A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sose látták többet.

A kis malac szépen leszállott a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.

A mesét követő első kérés: „Kérlek benneteket, csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hogy kik lennétek legszívesebben az elhangzott mesében! Akit megérintek, az tud csak beszélni!”

Fontos kihangsúlyozni a gyermekeknek, hogy csak az mondhatja ki a szereplő nevét, akit az óvodapedagógus „kihangosít”, vagyis akinek megérinti a vállát.

1. Farkasszem: „Most újra óvodások vagyunk. Sétáljunk egyet a kismalac házában!” (Jelöljünk ki előre egy meghatározott helyet pl. a szőnyeget! A kijelölt térben úgy kell sétálni, hogy megpróbáljuk együtt, teljes mértékben kitölteni. Séta közben nem szabad egymáshoz érnünk és nem adhatunk hangot. Ezek a szabályok a teljes játékban érvényesek.) „ Nézzétek meg, hogy milyen színű/mintázatú zokni (vagy harisnya) van a velünk szembe jövő társunkon! Próbáljatok minél többet megjegyezni!” (Adjunk időt a gyerekeknek, hogy jó alaposan megnézhessék egymást. Amíg megfigyelnek, megállhatnak egy pillanatra.) „Most azt vizsgáljátok meg, hogy milyen a veletek szembejövő hajszíne! Utoljára pedig nézzetek bele minden szembejövő szemébe! Próbáljatok minél több szemszínt megjegyezni!” A végén üljünk körbe a szőnyegen és beszélgessünk arról, hogy felismertek-e azonosságokat, illetve hasonlóságokat a gyerekek. Pl. „Nézzétek meg a zoknitokat/harisnyátokat! Találkoztatok hasonló színűvel? Szerintetek kinek van a csoportból ugyanolyan színű haja, mint neked? Kinek a leghasonlóbb a szemszíne a tiédhez?” (Ha a gyerekek bizonytalanok a saját szemszínükben vagy hajszínükben, készítsünk ki egy tükröt, amiben leellenőrizhetik azt.)

Fejlesztési területek: téri orientációs, kapcsolatteremtés, ön-és társismeret, érzékszervi finomítás.

2. Erőemberek: „Álljunk körbe és nézzük meg, hogy milyen egy erős ember! Mekkora izmai vannak? Hogy néz ki? Képzeljétek magatok elé, és amikor tapsolok, mindenki mutassa meg, hogy ő milyen erős ember lenne!” Ezután alkossunk párokat. (A páralkotás történhet az előző játék alapján úgy, hogy a gyerekek azt választják párnak, akiről valami újat tudtak meg az előző játékban.) A párok szemben állnak egymással. Egyikük ellazítja magát, elernyed, mint egy rongybábu. (Az óvodapedagógus megmutatja milyen egy rongybaba.) „Amíg tízig számolok, a párom fújjon fel engem olyan »erősre« amilyenre csak tud! Az óvodapedagógus megmutatja, hogy hova dugja be a pumpa csövét (odadugja az ujját a párjához), és szájához veszi a pumpa végét és ritmikusan elkezdi fújni: „phu-phu-phu!” „Addig fújjuk, amíg a párom képes »növekedni«”. Ezután párcsere. A végén a párok kapnak egy percet, hogy egymásnak elmondhassák, mennyire volt ijesztő a másik.

Fejlesztési területek: kapcsolatteremtés, légző gyakorlat, bemelegítő mozgásos.

3. Papírszív: Alkossunk négy fős kiscsoportokat! Előzetesen vágjunk ki csomagolópapírból nagy formátumú szíveket! Minden csoportnak adjunk zsírkrétát (minden színből legalább egyet!) „Rajzoljunk a szívre olyan dolgokat, amitől egy szív boldog lesz!” (Az óvodapedagógus megmutatja a papírórán, hogy hol lesz a mutató, amikor véget ér a játék. Elmondja, hogy kevés az idő, ezért egyszerre rajzoljanak, ne egymás után; és hogy az a legfontosabb, hogy mindenkinek jusson zsírkréta, és hely a szíven. Megkéri őket, hogy úgy rajzoljanak, hogy a játék végén mindenki elégedett legyen.) Amikor a gyerekek elkészültek, kérjük meg őket, hogy meséljék el, hogy mit rajzoltak fel. „Most fordítsátok meg a papírszíveteket és rajzoljatok rá olyan dolgokat, amitől egy szív szomorú lesz!” A készítők ismét mutassák be, mit láthatunk.

Az elkészült munkákat ki lehet tenni a csoportszobába, úgy, hogy a gyerekek mindkét oldalára tudjanak még rajzolni, ha valami öröm vagy bánat éri őket. Ha betelnek a szívek, tehetünk ki üreseket.

Fejlesztési területek: ön- és társismeret, verbális kommunikáció, együttműködés, kreativitás.

4. Milyen amikor?: „Alkossunk szív alakzatot! Fogjuk meg egymás kezét és képzeljük el, hogy milyen egy szív, amikor boldog. Mitől az? Hogyan dobog? (Talpunkkal dobogjunk úgy együtt, ahogyan egy boldog szív dobog). Milyen amikor szomorú? Mitől az? Hogyan dobog?” stb.

Fejlesztési területek: nem verbális kommunikáció, kreativitás.

A mesezárás lehet a mesekezdés ellentéte.

Elköszönés a mesétől:

„Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Emeljük fel a kezünket, és ahogy ereszkedünk lefelé, egyre halkabban mondjuk azt, hogy: »Viszlát mese!«”

Értékelés:

Az óvodapedagógus szóban értékeli a csoport munkáját, a pozitívumokat kiemelve.(Olyan mozzanatok megemlítése, amikor bátran kifejezték jó és rossz érzéseiket, gondolataikat.)

Önértékelés: a gyerekek elmesélik, hogy sikerült-e a többiekhez kedvesnek, barátságosnak lenni (nem úgy, mint a farkas és a kismalac.)