TÉMA: a füllentés

Miből tudjuk megállapítani, hogy egy óvodás korú gyermek mikor állít valósat és mikor valótlant? A füllentések hátterében több dolog állhat. Például a fantázia (valami elérhetetlen után való vágyakozás) vagy a büntetéstől való félelem (ha megmondjuk, amit igazán gondolunk).

Fókuszkérdések (az óvodapedagógus számára): Mi lehet egy füllentés hátterében? Milyen jelekből ismerem fel, hogy igazat mond-e egy gyermek?

A foglalkozás célja: Megtudni, hogy mindannyian mondhatunk olyat, ami nem valós.

Megismerni, hogy az állítások mögött különféle szándékok húzódhatnak, illetve, hogy mit érzünk akkor, amikor tényleg füllentettünk.

Fejlesztési területek: minden játék után olvasható.

Szükséges eszközök: bármilyen használati tárgy (kiskanál, műanyag csésze stb.), kendő, az óvodapedagógus táskája (benne saját használati tárgyai, vagy amit az adott játékhoz fontosnak tart beletenni), apró tárgy (kis pénzérme, kisebb méretű kavics stb.)

Mint minden foglalkozást, a mesére alapozott játékot is megelőzheti egyfajta szertartásos felvezetés. Ebben az esetben használhatjuk a következőt, de ha van sajátunk, akkor maradhatunk annál is.

A mese köszöntése: „Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Guggoljunk le! Miközben emelkedünk, egyre hangosabban köszöntsük a mesét. Mondjuk azt, hogy: »Szia mese!« vagy »Jó reggelt mese!«”

Ezután kényelmesen helyezkedjünk el egy nagy szőnyegen. Szerencsés, ha az óvodapedagógus a gyerekek között ül.

A mese:

A szállást kérő róka

Egyszer egy vén róka nagyon megéhezett egy kis pecsenyére. Fogott hát egy üres zsákot, a hóna alá csapta, és elindult vele világgá.

Ment, mendegélt, míg estére egy gazdaember házához nem ért.

Bekopogott, és amikor megkérdezték, hogy ki az, hát így felelt:

– Szegény utasember vagyok, s éjjeli szállást kérnék, hogyha megszánnának.

Jószívű ember volt a gazda is meg a felesége is. Megszánták a szegény utast, beengedték, vacsorával is megkínálták. A róka megköszönte, szerényen a padra kuporodott, a zsákját pedig a pad alá tette.

Mielőtt lefeküdtek, azt mondja a gazdának:

– Jaj, gazduram, nem jár itt a ház körül valami tolvaj? Ebben a zsákban egy szép nagy kakas van, nem szeretném, ha elveszne!

– Sose búsulj; róka koma, az én házamból még nem veszett el semmi! Csak aludj nyugodtan! – biztatta a gazda, s még mosolygott is, hogy a róka félti a kakasát.

Persze hogy a zsákban semmi sem volt! Hanem azért mikor felébredtek, a róka jajgatni kezdett:

– Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága kakasomat!

Csitították, hogy dehogy lopták el, már ugyan ki lophatta volna el? Talán elbújt a szobában valahova. Keresték mindenfelé, de sehol sem találták. Szörnyen szégyellte magát a gazda, hogy éppen az ő házában tűnt el a rókának valamije, de meg sajnálta is szegényt, hogy olyan keservesen siránkozott. Mi mást tehetett volna, adott egy szép nagy kakast a rókának, hogy ne sírjon úgy, s most már menjen tovább békével.

El is ment a róka nagy örömmel.

Ment a kakassal egész nap, este pedig megint bekopogtatott valahova.

Itt is jó emberek laktak, akik szívesen látták. Amikor le akartak feküdni, a róka ismét körülnézett a szobában, mintha tolvajok után kutatna, majd így szólt a gazdához:

– Tudja meg, gazduram, hogy egy szép kövér lúd van a zsákomban. Jaj, ha azt ellopná valaki!

– Nem lopja azt el nálam senki. Csak feküdj le, és aludj nyugodtan – mondotta a gazda.

Hanem hát a róka csak azt várta, hogy mind elaludjanak. Akkor szépen kivette a zsákból… No, ugyan mi is volt a zsákban? Hát bizony a kakas volt, semmi más. Kivette a kakast, és úgy megette, hogy még egy tolla sem maradt. Hej, de aztán reggel rá is kezdett megint a siránkozásra:

– Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép ludamat!

Keresték ezt is mindenfelé, s mikor végül nem találták sehol, a gazda adott neki egy jó kövér ludat, csak ne sírjon és ne panaszkodjon, hogy nála elveszett valamije.

Ment tovább a róka a kövér lúddal, és úgy örült, hogy majd kiugrott a bőréből. Az úton tízszer is kibontotta a zsákot, hogy megnézze, benne van-e még a lúd. Így ment, mendegélt, míg estére ismét egy házhoz ért. Itt is kopogtatott, beeresztették, de mielőtt lefeküdtek, megint így szólt a gazdához:

– Idetettem a zsákom a pad alá, mégsem merek nyugodtan aludni, mert tudja meg, gazduram, hogy egy szép kövér malacom van benne!

– Csak aludj nyugodtan – biztatta a gazda -, akármi is van a zsákodban. Az én házamban nem lesz semmi baja!

Hát a gazda ugyan nem jól gondolta, mert alighogy elaludtak, a róka úgy felfalta a kövér ludat, hogy se tolla, se csontja, se egy darabkája nem maradt. Hanem rá is kezdte már hajnalban a nagy siránkozást:

– Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép malacomat!

Hiába csitították, hiába vigasztalták, s hiába is keresték a malacot mindenfelé. Itt sem maradt más hátra, a gazda végül is adott a rókának egy szép kövér malacot.

No, most volt csak nagy örömben a róka, mikor kiért az országútra, s a zsákot kibontotta! Sohasem látott még ilyen szép malacot. Ebből lesz ám csak jóízű pecsenye!

Ment, mendegélt egész nap, s estére megint csak bekopogtatott egy gazda házához. Beeresztették, s itt is ugyanazt mondta, mielőtt lefeküdtek:

– Gazduram, jól vigyázzon ám éjjel a tolvajokra, hogy el ne lophassák az én szép kövér disznómat, ami ebben a zsákban van!

Odanéz a gazda, hát látja, hogy a zsákban nem férne el egy kövér disznó, de meg hallotta is, hogy csak kismalac visít ki belőle. No de azért nem szólt semmit, csak elaludt szépen.

De nem aludt ám el a róka! Megette a malacot szőröstül-bőröstül, s alighogy pitymallott, már el is kezdte a jajgatást:

– Jaj, jaj, jaj, valaki ellopta az én drága szép disznómat!

A gazda mindjárt rájött a turpisságra, de azért tette magát, mintha sajnálkoznék. Így szólt a rókához:

– Jaj, csak ne búsulj, és ne kiabáld tele a falut, inkább kettőt adok az egy kövér disznód helyett. Add ide a zsákot, hogy odakinn tegyem bele őket.

Kiment a gazda a róka zsákjával. Volt neki két mérges kopókutyája, éppen jó éhesek voltak. Ezeket bedugta a róka zsákjába, jól be is kötötte, azután a rókának adta, hogy igyekezzék a faluból kifele.
Nem kellett a rókának kétszer sem mondani, most vitte csak nagy örömmel a zsákot, s már előre nyalta a száját a jó zsíros lakomára! Alig várta, hogy kijusson a faluból az országútra.

Kibontotta a zsákot, hogy megnézze a két disznót, hát amint bontja, ugyan mi ugrik ki belőle? A kopókutyák! Nosza, szaladóra fogta róka koma a dolgot! Nem kellett már neki disznópecsenye, csak a bőrét megmenthesse!

Hanem hiába szaladt, mert a két kopókutya utolérte és szét szaggatta.

Ha a rókát a kutyák szét nem tépték volna, az én mesém is tovább tartott volna.

A mesét követő első kérés: „Kérlek benneteket, csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hogy kik lennétek legszívesebben az elhangzott mesében! Akit megérintek, az tud csak beszélni!”

Fontos kihangsúlyozni a gyermekeknek, hogy csak az mondhatja ki a szereplő nevét, akit az óvodapedagógus „kihangosít”, vagyis akinek megérinti a vállát.

1. Ez nem egy…: Körben állunk. Egy tetszőleges tárgyat tartunk a kezünkben (pl. kiskanál, kendő, műanyag csésze stb.) és a következőket mondjuk pl.: „Ez nem egy műanyag csésze, hanem egy kalap!” És a fejünkre tesszük a csészét. „Most odaadom ezt a tárgyat nektek,
ami minden lehet csak csésze és kalap nem! Szerintetek mi lehet még? Minden megoldás csak egyszer hangozhat el!” A tárgyat középre tesszük, akinek van ötlete, megmutatja. Amit a soron következő mutat és mond, azt a többiek azonnal kórusban utánozzák. Addig játszunk, amíg mindenki sorra nem került (ha valakinek nincs ötlete, annak súgunk).

Variáció: Nagyobbak úgy is játszhatják, hogy nem mondják ki a tárgy nevét, csak mutatják a cselekvést, a többieknek ez alapján kell mutatni és mondani, hogy mi az.

Fejlesztési területek: kreativitás, verbális (szókincsbővítés), és nem verbális kommunikáció.

2. Úgy látom, hogy…!: Körben ülünk. Olyan külső tulajdonságot kell mondanunk a mellettünk ülőről, ami nem igaz. Az óvodapedagógus kezdje, például: „Úgy látom, hogy neked (mindig ki kell mondani az adott gyermek nevét) ma nagyobb az egyik füled!”
Eközben fogjuk egy kendő egyik végét, a másikat átadjuk kannak, akiről a valótlant állítjuk. Amikor ő mond, szintén továbbadja a kendő egyik végét. Addig játszunk, amíg mindenki sorra nem került.

Fejlesztési területek: kreativitás, verbális kommunikáció, kapcsolatteremtő, ön- és társismeret.

3. A táska titka: „Milyen állatok voltak a mesében, a róka zsákjában? Soroljuk fel! Mit gondoltok, az én táskámban mi lehet?” Minden ötletet örömmel fogadjunk! (Ezután az óvodapedagógus felmutatja a táskáját, és azt mondja): „Képzeljétek el, ez a róka zsákja és ti vagytok a róka! Mondjátok meg, mi ez és mire használjuk!” Az óvodapedagógus sorban felmutatja a tárgyakat. Érdemes tisztázni,
hogy a róka mindig füllent (vagyis a gyerekeknek valótlant kell állítaniuk a különböző tárgyak használatára vonatkozóan!)

Fejlesztési területek: kreativitás, verbális kommunikáció, ön- és társismeret.

4. Kinél lehet? (nagycsoportosoknak ajánlott): Körben ülünk. Az óvodapedagógus egy apró tárgyat tart a kezében, ami elfér a gyerekek csukott tenyerében.

a) „Valaki közülünk ellopja a kincsünket! Én beleteszem a tolvaj tenyerébe, igyekezzen, hogy ne vegyük észre, hogy nála van! Kérlek benneteket, csukjátok be a szemeteket és tegyétek a karotokat a combotokra úgy, hogy a tenyeretek felfelé nézzen! Amikor azt halljátok, hogy
»Tenyér becsuk!«, akkor zárjátok össze a tenyereteket, és amikor azt, hogy»Szem kinyit!«, akkor nyissátok ki a szemeteket!” (Nem biztos, hogy sikerül elsőre, nehéz megállni, hogy ne kukucskáljunk!) Az óvodapedagógus elrejti a kincset.

b) „ A tolvajnál van a kincsünk! Vajon ki az? Nyomozzuk ki! Néma csendben nézzetek körül nyomozók! 1 percet mérek az órámon! Ez alatt az idő alatt válasszatok magatokban egy gyanúsítottat!”

c) „Most megpróbáljuk egymást megtéveszteni: mindenki mondja azt, hogy: »Nálam van!«” A spontán megnyilvánulások engedjünk teret.

d) „Nézzetek jól körül még egyszer! Körben haladva sorban kimondhatjátok a gyanúsítottatok nevét! Akinek a neve elhangzik, annak meg kell mutatnia a tenyerét! Vajon hányadikra találjuk meg a tolvajt?”

A játék végén megbeszéljük, hogy ki milyen jelek alapján gyanúsított (pl.: remegett a szája, pislogott, ficánkolt, elnevette magát, furcsán nézett stb.) Az óvodapedagógus is megfigyelheti a gyermekek metakommunikációját és gesztusait.

Fejlesztési területek: figyelem, nem verbális kommunikáció, koncentráció, csoportépítés.

A mesezárás lehet a mesekezdés ellentéte.

Elköszönés a mesétől:

„Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Emeljük fel a kezünket, és ahogy ereszkedünk lefelé, egyre halkabban mondjuk azt, hogy: »Viszlát mese!«”

Értékelés: az óvodapedagógus szóban értékeli a csoport együttes munkáját, a pozitívumokat (ötletek mennyisége, fantázia és kreativitás megnyilvánulásainak mértéke, aktivitás) kiemelve.

Az értékelési szempontontokat itt találjátok.