Téma: A bizalom

A bizalom kialakulása hosszú folyamat, melynek elsődleges állomása az édesanya, majd a közeli hozzátartozók. A kisgyermek óvodába kerülésekor a bizalom kialakításának területén is új kihívásokkal találkozik. Nem mindegy, hogy megerősödik vagy elbizonytalanodik abban, amit eddig bizalomként élt meg.

Fókuszkérdések (az óvodapedagógus számára):

Mennyire bízunk meg egymásban? És önmagunkban?

A foglalkozás célja: Megismerni olyan helyzeteket, melyekben erősödhet az önmaguk és társaik iránti bizalom.

Fejlesztési területek: minden játék után olvasható.

Szükséges eszközök: különböző hangszerek és hangképzésre alkalmas eszközök, kisebb méretű babzsák, kosarak.

Mint minden foglalkozást, a mesére alapozott játékot is megelőzheti egyfajta szertartásos felvezetés. Ebben az esetben használhatjuk a következőt, de ha van sajátunk, akkor maradhatunk annál is.

A mese köszöntése: „Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Guggoljunk le! Miközben emelkedünk, egyre hangosabban köszöntsük a mesét. Mondjuk azt, hogy: »Szia mese!« vagy »Jó reggelt mese!«”

Ezután kényelmesen helyezkedjünk el egy nagy szőnyegen. Szerencsés, ha az óvodapedagógus a gyerekek között ül.

A mese:

A macskacicó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Hát ezek a fiúk már mind házasodnivalók voltak.

Azt mondta az apjuk, hogy házasodjanak meg. Fellökött a levegőbe három pálcát, minden fiúnak a részére egyet, és azt mondta, kinek amerre esik a pálcája, arra kell menni nősülni.

A nagyobbik fiúnak a grófkisasszonyok felé hullott a pálcája, a középső fiúnak a bárókisasszonyok felé, a legkisebb fiúé pedig egy sűrű erdő felé hullott.

El is indultak a fiúk, de a kisebbik nagyon búsult. Azon gondolkozott, hogyan tud ő menyasszonyt kapni az erdőben.

Ahogy ment, mendegélt az erdőben, talált egy kis macskacicót. A macskacicó folyton nyávogott utána. Azt mondja a királyfi:

– Felséges királyapám azt tanácsolta, hogy errefelé jöjjek házasodni, de én itt nem találok leányt.

Azt mondja a macskacicó:

– Ne búsulj, én elmegyek tehozzád!

Addig nem tudott a királyfi hazamenni, amíg meg nem ígérte, hogy feleségül veszi a cicát.

A másik két testvére már otthon volt. Azok örültek, mert szép menyasszonyt kaptak. Az apjuk kérdezte sorra, hogy kinek milyen a menyasszonya. A legnagyobbik mondta, hogy az övé grófkisasszony, a közbelső mondta, hogy az övé bárókisasszony, a legkisebb azt mondta, hogy majd meglátják.

Na, akkor a király azt parancsolta, hogy menjen el minden vőlegény a menyasszonyához, és hozzon egy szép virágcsokrot.

A két nagyobbik fiú örömmel ment a menyasszonyához, de a kisebbik nagyon búsult.

Mikor odaérkezett az erdő szélére, a cicó már várta. Látta, hogy nagyon búsul. Azt mondja neki:

– Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz?

– Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vőlegény vigyen a menyasszonyától egy virágcsokrot. Hát én a macskacicótól hogy vigyek?

– Ne búsulj, csak feküdj le és aludj – mondta a cicó.

Akkor megkapart egy nagy odvas fát, és sok kis macskacicó jött elő. Egyik cicó ezüstvirágot hozott, a másik aranyvirágot, a harmadik gyémántvirágot, s a menyasszony összeillesztgette mind egy csokorba.

A másik két királyfi már otthon volt, a kicsi későre ért haza. A király azt mondta, hogy nagyon szép a csokor, mindeniké nagyon szép, de a legkisebbé a legszebb.

Kérdezték, hogy mondja meg már, ki a menyasszonya, de csak azt felelte, hogy majd meglátják.

Telt-múlt az idő, egy hét múlva újra azt parancsolta a király, hogy menjen mindenik a menyasszonyához, és hozzon egy kendőt.

Elmentek a királyfiak, a két nagyobb nagy örömmel, de a kisebbik csak nagyon búsult. Mikor odaért az erdő szélére, a cicó már várta. Azt mondja:

– Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg, miért búsulsz?

– Hogyne búsulnék, mikor most kendőt kell vigyek a menyasszonyomtól. Hát a cicó nem tud szőni.

– Ne búsulj, csak feküdj le és aludj.

Megint megkaparta az odvas fát, előjöttek a kis cicók. Egyik aranyszálat, a másik ezüstszálat, a harmadik gyémántszálat hozott. A menyasszony megszőtte.

Amikor hazaérkeztek, a király megnézte a kendőt. A két nagyobbik fiúnak azt mondta, hogy hát szép, szép a kendő, amit hoztak, de a legkisebbnek azt mondta, hogy ez nagyon szép.

– Mondd meg: ki a menyasszonyod?

– Majd meglátjátok!

Megint telt az idő. Nemsokára a király azt mondta, hogy most már hozza el mindenik a menyasszonyát. A két nagyobbik örvendezve ment a menyasszonyáért, de a legkisebb most már igazán nagyon búsult. Arra gondolt: hogyan vigye ő a macskacicót haza? Még eddig minden megvolt, ami szükséges, de most már nincs mit tenni, csak be kell mutatni.

A macskacicó ott várta az erdőszélen.

Megint azt mondja neki:

– Édes kicsi mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd, miért búsulsz?

– Hogyne búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vigye haza a menyasszonyát. Én téged, cicót, hogy vigyelek?

– Ne búsulj, csak feküdj le és aludj!

A királyfi gondolta, hogy most nem alszik el, de csak nem tudott magának parancsolni, és csak elaludt.

Amikor felébredt, egy gyönyörű szép királyi palotában ébredt fel, és egy nagyon szép királykisasszony volt mellette. Azt se tudta, hogy mit csináljon! Nagyon meg volt ijedve. De a királykisasszony azt mondta neki, hogy ne búsuljon, mert ő az, akit macskacicó képében megkért, de ő el volt átkozva, hogy addig mindig macskacicó legyen, amíg valaki meg nem kéri macskacicó képében.

– Macskacicó voltam, most te megkértél, és visszaváltoztam királykisasszonynak.

Voltak ott a királyi palotában inasok; kocsisok, szobalányok, gyönyörű szép hintó, lovak. Beült a királyfi a királykisasszonnyal a hintóba, tizenkét ló húzta. Így mentek hazafelé.

Mikor hazaértek, már odahaza állott a lakodalom a legjavában. Mikor észrevették az őrök, hogy jönnek, a királynak hírt adtak, hogy jön más országból a király vendégségbe.

Mikor odaérkeztek, akkor látta a király, hogy az az ő fia és a menyasszonya. Nagyon csodálkoztak, hogy soha nem mondta meg, hogy az ő menyasszonya kicsoda. De ez a menyasszony volt a legeslegszebb.

Megtartották a lakodalmat. Incidától Boncidáig ért a vége. Itt a mese vége!

A mesét követő első kérés: „Kérlek benneteket, csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hogy kik lennétek legszívesebben az elhangzott mesében! Akit megérintek, az tud csak beszélni!”

Fontos kihangsúlyozni a gyermekeknek, hogy csak az mondhatja ki a szereplő nevét, akit az óvodapedagógus „kihangosít”, vagyis akinek megérinti a vállát.

1.Erdei séta: „Most újra óvodások vagyunk. Induljunk el abban az erdőben, ahol  Macskacicó lakott!” (Jelöljünk ki előre egy meghatározott helyet pl. szőnyeget. A kijelölt térben úgy kell sétálni, hogy megpróbáljuk teljes mértékben kitölteni és nem szabad egymáshoz érnünk. Nem adhatunk hangot. Ezek a szabályok a teljes játékban érvényesek.) „Most sétáljunk úgy, hogy az erdőben élők ne vegyék észre, hogy itt vagyunk!” (Pl. lábujjhegyen.) Az óvodapedagógus egyszer csak elkiáltja magát: „STOP!” – ekkor a gyerekek mozdulatlanná dermednek. Majd megkéri a lányokat, hogy nézzék meg a mozdulatlan fiúkat, és fordítva. Ezt követően minden újabb feladatnál így teszünk, mikor már eleget gyakorolták a gyerekek az adott mozgásformát: „Most pedig úgy, hogy mindenki hallja!” (Pl. teli talppal topogva.) „Most menjünk olyan gyorsan (de még nem futva), hogy ne tudjon elkapni bennünket senki! Most úgy, hogy, aki meglát bennünket, annak jó kedve legyen tőlünk!” (Pl. szökdelve.)

Fejlesztési területek: téri orientáció, bemelegítő mozgásos, kapcsolatteremtés.

2. Bizalmas hangok: Két letakart kosárban rejtsünk el különböző kisebb hangszereket (pl. csörgő, kasztanyetta, körtemuzsika, triangulum, kisebb ütős hangszerek), illetve hangképzésre alkalmas eszközöket (pl. gyufásdoboz, 2 kavics, Kinder tojásban lévő műanyagtojásba tett apró gyöngyök, félliteres műanyag üvegbe tett babszemek stb.). Körben állunk. A gyerekek csukott szemmel, mindkét kezüket előre tartva nagyon lassan elindulnak a kör belseje felé. „Az lesz a párod, akinek mindkét kezét fogod és ő is a tiedet! Amikor mindenki párt talált, szólni fogok, akkor nyithatjátok ki a szemeteket!” Ha már megörültek egymásnak: „Most a egyikőtök álljon erre a vonalra, a párja a másikra, vele szemben.” (A két vonal egymással szemben kb. 5 méter távolságban van.) Az egyik csoport tagjai húznak egy-egy hangszert a kosarakból, majd sorban megszólaltatva megmutatják a párjuknak, milyen a hangja. A másik csoport tagjai becsukják a szemüket, majd egyszerre elindulnak a „saját hangjuk” irányába. „Hívogasd a párodat! Ki ér oda hamarabb, biztonságban?” Utána hangszer és szerepcsere.

3. A vár: A kedvünkre választott párunk mellé állunk. „Közben este lett és az erdőben vissza kell térniük a várba, ahol ma éjjel alszunk. De egy varázsló elvarázsolt minket és a pár egyik tagja nem tud beszélni, a másik pedig nem lát semmit! Akinek hozzáérek a vállához az csukja be a szemét és karoljon bele a társába, aki most vezetni fogja! Itt a vár!” (Ami nem más, mint az óvodapedagógus, nyújtott karokkal, tetőt képezve a feje felett.)

Variáció: A mozgó vár. Az óvodapedagógus kiválaszt egy párt az előző játékból. A többiek körben ülnek, ők a várfal. „Képzeljétek el, hogy a varázsló nem csak a gyerekeket varázsolta el, hanem a várat is! Nézzétek, itt egy világító, mozgó vár! Vezesd a párodat a várhoz! Figyeljetek, mert a vár bármikor odébb állhat!” (Váratlan pillanatokban változtassunk helyet a térben.) Ezután más is kipróbálhatja a játékot: 2, vagy több, akár az összes párossal is játszhatjuk.

Fejlesztési területek: bizalom, térérzékelés, ön- és társismeret.

4. Ki viszi át?: Körben állunk. Megismételjük a korábbi párválasztó játékot: A gyerekek csukott szemmel, mindkét kezüket előre tartva nagyon lassan elindulnak a kör belseje felé. „Az lesz a párod, akinek mindkét kezét fogod és ő is a tiedet! Amikor mindenki párt talált, szólni fogok, akkor nyithatjátok ki a szemeteket!” Ha már megörültek egymásnak: „Most a egyikőtök álljon erre a vonalra, a párja a másikra, vele szemben.” (A két vonal egymással szemben kb. 5 méter távolságban van. pl. A vonalak mögé az óvodapedagógus egy-egy kosarat tehet.) A csapatok tagjai egyenként (egyszer az egyik, aztán a másik csapat egy tagja) egy-egy babzsákot szállítanak át a másik csapathoz, és behelyezik a kosárba. Bármilyen technikát alkalmazhatnak, csak kézben nem foghatják, és nem tehetik valamelyik ruhadarabjukba sem (pl. zokniba, pólóba dugva). Nem lehet ismételni egymás ötletét! Ebben a játékban nincsenek vesztesek, hiszen az is „pontot szerez”, akinek közben kiesett, leesett, kicsúszott stb. a babzsákja. Az a fontos, hogy bízzon magában annyira, hogy meg tudja csinálni. Lehet egymást is biztatni!

Fejlesztési területek: kreativitás, koncentráció, mozgáskoordináció.

A mesezárás lehet a mesekezdés ellentéte.

Elköszönés a mesétől:

„Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Emeljük fel a kezünket, és ahogy ereszkedünk lefelé, egyre halkabban mondjuk azt, hogy: »Viszlát mese!«”

Értékelés: az óvodapedagógus szóban értékeli a csoport munkáját, a pozitívumokat kiemelve;  a játéksor által kínált „bizalmi helyzetekre” fókuszálva. Hangsúlyozva azokat a momentumokat, amikor a gyerekek megbíztak egymásban, vagy magukban, illetve bátran rábízhatták magukat egymásra (mert a társak figyelmesek/ odaadóak/segítőkészek/türelmesek stb. voltak.)