TÉMA: a félelem

Óvodai csoportokban számos esetben találkozzunk azzal a problémával, hogy a gyermekeket egyfajta megmagyarázhatatlan félelem
tölti el. Az okok sokfélék: lehet egy otthonról hozott szorongás (pl. „Ha rossz leszel, otthagylak az óvodában!”), vagy egy
óvodai csoporttárs megfélemlítő viselkedése (pl. „Ha nem adod nekem, megmondalak!”) stb.

Fókuszkérdések (az óvodapedagógus számára): Miért félünk az ismeretlentől? Mitől félhet egy gyermek? A saját csoportunkban milyen konkrét jelek utalnak erre?

A foglalkozás célja: megtudni, hogy mindannyian szoktunk félni, megismerni, hogy vannak azonos és hasonló félelmeink. Megtudni, hogy nem hagynak egyedül minket a félelmeinkkel.

Fejlesztési területek: minden játék után olvasható.

Szükséges eszközök: szőnyeg, terítő, főzőkanál, egy kisebb méretű zsák vagy batyu.

Mint minden foglalkozást, a mesére alapozott játékot is megelőzheti egyfajta szertartásos felvezetés. Ebben az esetben használhatjuk a következőt, de ha van sajátunk, akkor maradhatunk annál is.

A mese köszöntése: „Álljatok körbe és fogjuk egymás kezét! Guggoljatok le! Miközben egyszerre emelkedünk, mondjátok azt, hogy: »Szia mese!« vagy »Jó reggelt mese!« Ahogyan lassan emelkedtek, egyre hangosabban köszöntsétek a mesét!”

Ezután kényelmesen helyezkedjünk el egy nagy szőnyegen. Szerencsés, ha az óvodapedagógus a gyerekek között ül.

A mese:

Kacor király

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak volt egy macskája. Ez a macska olyan kajtár, olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta neki:
– Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat! No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre–arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan.
Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, visszafordul, nézi a macskát, nem tudja elgondolni, mi az isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mind a kettő megijedt a másiktól.
No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve:
– Ki légyen az úr?
“Ahá! – gondolja magában a macska. – Úgy látszik, fél tőlem.”
Mindjárt nekibátorodott, s mondotta is nagy büszkén:
– Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor király vagyok. Nincs az az állat, aki ne félne éntőlem.
– Ejnye, ejnye – mondotta a róka –, igazán szégyellem, hogy még a híredet sem hallottam.
Egyszeribe meghívta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús, récehús, lúdhús vacsorára, s minden, ami kitelik tőle.
– Jól van – mondotta Kacor király –, hát elmegyek veled.
Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött–forgott, felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét, kínálta Kacor királyt:
– Egyék felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon.
Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak, puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa az ő nyugodalmában. Kiment a róka a háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de még a háza felé se közelítsen.
Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott:
– Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik Kacor király? Ha felébreszted, vége az életednek!
Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladt árkon–bokron által, mintha szemét vették volna. Amint szaladt, szembejő vele egy medve, s kérdi:
– Hát te hova szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?
– Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram! A róka koma háza előtt jöttem el, s azt mondta róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az életemnek.
– Hm, hm – mondja a medve –, na hallod–e, öcsém, sok országot s világot bejártam, de Kacor királynak még a színét sem láttam, de még a hírét sem hallottam. No, csak azért is meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király!
Elmegy a medve róka komához, s hát, róka koma még mindig ott jár–kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált neki:
– Jaj, lelkem medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyimnek is!
De bezzeg megijedt a medve is, megfordult, s futott keresztül az erdőn, mintha szemét vették volna, meg sem állott, míg a nyulat utol nem érte. Hát mire odaért, ott voltak a nyúl körül mindenféle állatok, szárnyasok és szárnyatlanok. A nyúl beszélt nekik Kacor királyról, s az állatok rémüldöztek.
– Jaj, Istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király felébred, s elindul az erdőben?!
Volt ott mindenféle állat: farkas, szarvas, őz, varjú, sas, holló, s mind szörnyen meg voltak ijedve, nem tudták, hogy mit csináljanak. Azt mondta egyszer a nyúl:
– Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk, csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha róka komához eljött vacsorára, eljön mihozzánk is.
– Biz az jó lesz – mondotta a varjú –, én, ha megbíztok bennem, elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király őfelségét.
Bezzeg hogy megbízták, hogyne bízták volna, hadd menjen a varjú. Elmegy a varjú róka komához, köszön illendőképpen, mondja, hogy mi jóban jár.
– Jól van – mondja róka koma –, mindjárt bemegyek, megnézem, hogy felébredt–e, s elémondom a kívánságotokat.
Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropog belé a csontja.
– No, mi hír, barátom? – kérdi Kacor király.
– Felséges királyom – mondja róka koma –, itt van egy varjú. Minden rendű és rangbéli állatok küldték ide, hogy meghívják felségedet vacsorára.
Kacor király megpödörte bajuszát, s mondta róka komának:
– Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek.
Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állathoz, s jelenti Kacor király üzenetét. Hej, uram teremtőm, egyszeribe nagy tüzet raknak az erdő közepén! A medve hozott ökörhúst, a farkas lóhúst, a sas mindenféle apró madarat; a nyúl felcsapott szakácsnénak, forgatta a nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a többiek körülállták a tüzet, úgy várták Kacor király őfelségét.
Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre kipödörte a bajuszát, s elindult róka komával a vendégségbe. Elejükbe jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden kincséért, sem mert
volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejéről a másikra, s úgy károgta:
– Erre, erre!
Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával. Hát, uram, teremtőm, ahány állat ott volt, mindannyinak inába szállt a bátorsága!
– Jaj, jaj – kiabált a nyúl –, ott jő Kacor király, még felszúr a bajuszára!
– Szaladjon, ki merre tud! – kiáltott a medve, s azzal nekiiramodtak, szaladtak, ahányan voltak, annyifelé.
Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.

A mesét követő első kérés:

„Kérlek benneteket, csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hogy kik lennétek legszívesebben az elhangzott mesében! Akit megérintek, az tud csak beszélni!”

Fontos kihangsúlyozni a gyermekeknek, hogy csak az mondhatja ki a szereplő nevét, akit az óvodapedagógus „kihangosít” vagyis akinek megérinti a vállát.

1. Óriások és törpék menete: Határozzuk meg előre a játékteret, ami lehet pl. az a szőnyeg, amin a gyerekek a mesét hallgatták.

„A szőnyeg egy mesebeli erdővé változott, ahol macskák sétálnak. Képzeljétek el, hogy milyen egy törpemacska és mutassátok meg, hogy ti milyen törpemacskák vagytok! Most képzeljétek el, hogy milyenek a világ legnagyobb macskái és változzatok óriásmacskává! Ha azt a szót halljátok, hogy csere, változzatok újra törpemacskává!”

Ezután osszuk két részre a csoportot (pl. körben állnak a gyerekek és mindenkinek mondunk egy színt, amit meg kell jegyezniük pl. kék, piros.) Letérdelünk a kör közepébe, vállmagasságban felemeljük a karjainkat és megkérjük a gyerekeket, hogy akinek piros színt mondtunk, az álljon a jobb karunkhoz, akinek pedig kéket, az a balhoz (mindenkinek meg kell érinteni valamelyik karunkat). A következőkben az adott színekhez társítjuk a törpét és az óriást: és ennek megfelelően mozgunk a térben. A következő felkiáltással: „A kékek törpék, a pirosak óriások!”

Variáció: A játékot úgy is játszhatjuk, hogy óriásmacskák és óriás rókák, illetve törpemacskák és törpe rókák lesznek a gyerekek.

Fejlesztési területek: mozgáskoordináció, kreativitás, koncentráció.

2. Erdei lakoma: Üljünk körbe és hívjuk meg Kacort királyt egy nagy erdei lakomára! Terítsünk meg neki gondolatban!Tegyünk le egy kis terítőt a kör közepére!„Képzeljétek el, hogy milyen ennivalót adnátok neki vacsorára!” Ha hozzád kerül a főzőkanál (amit az óvodapedagógus közben a kezében tart), hangosan mondd ki annak az ételnek a nevét, amit a lakomára viszel!” Az óvodapedagógus kezdi. Sorban haladunk és mindig az a gyerek mondhatja, hogy milyen ételt adna Kacor királynak, akinek a kezében van a főzőkanál. pl. „Én egy nagy csésze habos kakaót adnék neki.”

A kört a következő mondattal zárhatjuk: ,,Már itt is van Kacor király. Most mi fogunk neki mesélni!”

Fejlesztési területek: verbális kommunikáció, kreativitás, kapcsolatteremtés.

Variáció: a játékot nehezíthetjük azzal, hogy nem lehet olyat mondani, ami már elhangzott.

3. „Attól félek a legjobban …”: „Meséljük el Kacor királynak, hogy mitől félünk a legjobban! Találd ki, mi az, amitől a legjobban félsz!” (Türelmesen várjunk, amíg mindenki magában kitalálja.) „Mutassatok egy mozdulatot, és mondjátok is el, mit szoktatok csinálni, amikor féltek! Most megmutathatjátok és elmondhatjátok, ami eszetekbe jutott: ki szeretné?”

Az óvodapedagógus kezdje a kört. Pl. „Nekem az a legfélemeletesebb, amikor bemegyek egy sötét szobába, ilyenkor mindig összerezzenek és kezeimet a mellkasomhoz szorítom.”

Fejlesztési területek: verbális és nem verbális kommunikáció, kreativitás, ön- és csoportismeret.

4. A félelembolt„Képzeljétek el, hogy egy nagy boltban vagyunk! Ez egy különleges hely,, ahol nem csak venni, hanem eladni is lehet! Különböző félelmeket lehet eladni mosolyért.” (A mosoly nagyságát a gyerekek határozhatják meg, pl. lehet kicsi, nagy, közepes, fülig érő stb.) „A bolt tulajdonosa én vagyok, és egy kis méretű zsákba gyűjtöm a félelmeket. Most mindannyian menjetek a bolt ajtaja elé! (Az ajtót szimbolikusan két szembe állított kisszékkel is jelezhetjük.) „Amikor azt mondom, hogy »Tessék, beljebb jönni!« akkor lépjetek be, köszönjetek, ahogy a boltban szoktatok, és mondjátok el, hogy milyen félelmet hoztatok, tegyétek a zsákba és kérjetek egy mosolyt cserébe!”

Aki sorra került üljön az óvodapedagógussal szembe, úgy, hogy jól lássa őt és minél pontosabban tudja utánozni azt a mosolyt, amit a gyermek kér. Aki már volt, az óvodapedagógus mellé ül, ő is utánozza a soron következő gyereket, és így tovább. Az utánzás pontosságát az a gyerek is „ellenőrizze”, aki a mosolyt kérte!

A félelemmel teli zsák további sorsa lehet (attól függően, hogy a gyerekek mit szeretnének):

• felakasztjuk a csoportszoba egyik sarkába, hogy a gyerekek ez után is oda tudják „dobni” a félelmeiket,
• a zsákot kidobjuk az ablakon a félelmekkel együtt.

Fejlesztési területek: verbális és nem verbális kommunikáció, ön- és csoportismeret, koncentráció.

A mesezárás lehet a mesekezdés ellentéte:

Elköszönés a mesétől:
„Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Emeljük fel a kezünket, és ahogy ereszkedünk lefelé, egyre halkabban mondjuk azt, hogy: »Viszlát mese!«”

Értékelés: az óvodapedagógus szóban értékeli a csoport együttes munkáját, a pozitívumokat kiemelve. (Olyan mozzanatok megemlítése, amikor bátran kimondták gondolataikat, megosztották ötleteiket, odafigyeltek, türelmesen vártak egymásra.)