Tárgyjáték-az óvodában

Szentirmai Lászlótól tanulmányából kölcsönzött kép

A tárgyjáték az egyik legegyszerűbb és egyben legnagyszerűbb bábjáték.
Egyszerű, mert a környezetünk tárgyain kívül nem kell egyéb hozzá, ugyanakkor nagyszerű, mert amilyen egyszerű a tárgyak használata, olyan összetett az az absztrakciós mechanizmus, amelyben varázsereje rejlik. A tárgyjáték eszköze ugyanis a végletekig stilizált báb, ami végső soron nem más, mint egy asszociációs bázison alapuló komplex jel. És ha elfogadjuk, hogy a báb, mint megelevenedett anyag eleve önmagán túlmutató jel, akkor a tárgybábura ez különösen igaz. A tárgyjátékban „olyan objektekkel … találkoztatjuk össze a nézőt, amelyek anyaga, színe, formája, mozdulata – ha van ilyen – úgy emlékeztetnek az élő emberre és az ő cselekedeteire, hogy a szemlélőnek meghagyják a ráeszmélés örömét” (Szentirmai László).

A spontán, improvizációs tárgyjáték legjobb terepe a kötetlen óvodai játék, mert az életkori sajátosságoknak megfelelően hasonló asszociációs felkészültség kiváló lehetőséget nyújt a közös absztrakcióra. Vagyis a gyerekek remekül bábbá képesek transzformálni a hétköznapi tárgyakat anélkül, hogy ennek megértése bármelyikük számára problémát okozna.
Az egyik amit tehetünk, hogy óvodapedagógusként megfigyeljük azt az absztrakciós szintet, amit a gyerekek gond nélkül elfogadnak, és a közös játékot megpróbáljuk ehhez igazítani.
Másrészt igyekezhetünk az értelmezési lehetőségek minél komplexebb tárházát felkínálni a tárgybábuk szimbolikájának tudatos alkalmazásával.

Csipkerózsika (Szentirmai László tanulmányából kölcsönzött kép)

A tárgybábuként használt eszköz akkor jó, ha karakterében (anyagában, színében, formájában, használatának módjában) és/vagy mozgásában képes megidézni számunkra azt akit vagy amit szimbolizál. Ha ezt külső beavatkozás (az eszköz részbeni megváltoztatása, kiegészítése stb.) nélkül képes megtenni, akkor a legmagasabb absztrakciós szintet érhetjük el vele. A tervezett bábjáték természetesen több beavatkozást megenged, de minél inkább önmagáról a tárgyról jut eszünkbe az, ami helyett áll, annál jobb.

A tervezett bábjátékhoz választhatunk teljesen különböző, ellentétes vagy egynemű tárgyakat, és egyszerű, improvizációs szerepjátékot vagy konkrét mesét. Utóbbi lehet a csoport aktuális kedvence, amely megjeleníti az őket éppen foglalkoztató kérdéseket, vagy bármely koruknak megfelelő mese. Az improvizációs tárgyjátékhoz nem feltétlenül szükséges játéktér, egy konkrét mese színpada pedig a gyermek által is jól felérhető kisasztaltól a szőnyegen át a kert gyepéig gyakorlatilag bárhol lehet, akár a levegőben is. Ahogy színpad, úgy díszlet nélkül is bátran játszható, hiszen az absztrakció képes megteremteni a játék közegét, de ha mégis szeretnénk díszletet, az legyen pusztán jelzésértékű, és igazodjon a tárgybábuk jellegéhez. A cipőbábukhoz pl. színpad a szőnyeg , díszlet és/vagy kellékek a cipődobozok, cipőkefe, cipőpaszta, cipőkanál, cipőfűző, cipőbetét stb. A konyhai evőeszközök színpada lehet a kockás abrosszal leterített asztal, kellékei és díszlete a tányér, szalvétatartó, szalvéta, só- és borsszóró, vizeskancsó, poharak, tányéralátétek stb.

A legkézenfekvőbb tárgybábuknak a manapság mindenütt megtalálható plüssállatok tűnnek, de értelemszerűen ez nyújtja a legkevesebb asszociációs lehetőséget (szinte semmit), miközben a tárgybábu jelzésértékű karakterszerűségét – mint legfontosabb tulajdonságát – sem hordozza. Helyette leginkább olyan tárgyakat érdemes választanunk, amelyek fajtájukon belül is igen sokfélék. Ilyenek például a cipők, szerszámok, író- vagy konyhai eszközök, termések vagy termények, és (csak a nagyobbaknak) az üvegek.

A lábbelik nagyszerű tárgybábuk, mert azon túl, hogy sokfélék, képesek megjeleníteni a karakter nemét (női, férfi), korát (tipegő, mamusz), foglalkozását vagy hobbiját (bakancs, balettcipő, stoplis futballcsuka), nemzetiségét (holland facipő, sváb klumpa, cowboy csizma), ráadásul mindezt számtalan stílusban.

Ugyanez igaz az eszközökre, szerszámokra és gépekre, melyek a konkrét foglalkozásokon túl az azt űzők jellemének megelevenítői lehetnek. Ha találkozik három billentyűs holmi, a tudományos zsebszámológép, feszültségmérő és mobiltelefon – rögtön kiderül, hogy melyikük a matematikus, ki a műszerész és ki a vállalkozó.
Az egynemű konyhai eszközök egy egész társadalmat képesek megidézni, mind rétegzettség, mind osztályok tekintetében. A különféle méretű és formájú fakanalak, falapátok és favillák a falusi népség, a rozsdamentes acél a városiak, az alumínium a pórnép, az ezüst a királyi udvar, míg a műanyagok az idegenek (turisták vagy ufók). A nyújtófa az óriás, a húsklopfoló Kőmorzsoló vagy Vasgyúró, a rozsdás tésztaszűrő a gonosz vén banya, a diótörő vagy fokhagymanyomó Borsszem Jankó, a húsfordító és merőkanál a király és királynő, a kétkaros dugóhúzó az udvari bohóc, a habverők a gonosz mostohák, a kiskanalak a törpék. És akkor még nem említettük a hámozókat, a reszelőket, a szűrőket és azt a rengeteg eszközt, amit a konyhában használunk.

Eszti álma (a Figurina Animációs Kisszínpad előadása)

De ugyanígy az írószerszámok is számtalan karakter megformálására alkalmasak a ceruzától a korongecsetig: (fekete és színes) ceruzák, (golyós- és töltő-) tollak, (kép- és szobafestő) ecsetek, (vékony és vastag) filcek, (pasztell-, zsír- és tábla-) kréták, rajzszén, tus stb.
Az üvegek a drága parfümös üvegcsétől a negyedhektós ballonig szintén igen sokfélék méretben, színben és formában, korban, stílusban és karakterben egyaránt. De ugyanez elmondható a poharakról is, egyetlen hátrányuk, hogy törékenyek. Az üvegek és poharak ráadásul a színes folyadékkal (víz, szörpök, kóla) történő játékot is lehetővé teszik, ide-oda öntögethetjük aszerint, hogy valaki hozott másnak vagy épp elvesznek tőle valamit; a mérges karakter bendőjében a víz „vérré” válhat és egy szívószállal megfújva még fortyogó dühét is jelezhetjük. A vizes játékokhoz természetesen meleg nyári napot, fürdőruhát és színpadként szabadtéri műanyag asztalt érdemes választani.
A zöldségek, gyümölcsök vagy termények külön-külön de akár együtt is remek színtársulatot alkotnak. Fontos, hogy az óvodai gyakorlathoz képest ne akarjunk belőlük fejjel-kézzel-lábbal felszerelt bábot készíteni, hanem természetes vagy épp az attól eltérő formájukban (többágú gyökerek, amorf gumók) keressük és találjuk meg a mese karaktereit. Az ehető tárgybábuk számtalan méretben, formában és színben állnak rendelkezésünkre, némelyik csupasz (alma), máson kabát van (kukorica), akad aki kalapot hord (gomba), a káposztát csak a sok ruha teszi, a barack hamvas, míg a krumpli ragyás, a paprika üresfejű, a fokhagyma nagycsaládos. Ráadásul alakíthatók, vághatók, reszelhetők, így a hétfejű gyökér sárkányfejei szemléletesen hullnak a porba, lilakáposzta farkas gyomra pedig könnyedén eltünteti paradicsom Piroskát. Az ehető művészek nemcsak kövérek és soványak, kicsik és nagyok, alacsonyak és magasak, de képesek elvont fogalmakat (érzelmeket, morális értékeket, belső tulajdonságokat stb.) önmagukban is szimbolizálni a hozzájuk kötődő kulturális jelentéstartalmak által. Nem utolsó sorban idény szerint használhatók, és az előadás végén jóízűen elfogyaszthatjuk őket.
Kevésbé tartósak ugyan, de egy törékeny tündéreket felvonultató mesét – az ugyancsak metaforikus jelentéssel bíró – virágokkal (vágott és/vagy cserepes, virágzó és/vagy zöld szobanövények, faágak és különböző méretű levelek) is eljátszhatunk, ahol – ha szükséges – díszletként sokféle váza, locsolókanna és spricni szolgálhat.

A hókirálynő bálja (a Figurina Animációs Kisszínpad előadása) tárgy- báb- és kézjáték

A felsorolásból nyilvánvaló, hogy a tárgyjáték nemcsak a tárgyakhoz kapcsolható fogalmakkal való megismerkedés (az absztrakt gondolkodás) kiváló terepe, de egyben a világ megismeréséé is. Hiszen játék közben számtalan használati eszköz és termés formájának és anyagának, funkciójának és használati módjának, nem utolsó sorban a termésbábuk szagának és ízének ismerete válik észrevétlenül a gyermek tudásának részévé.

A tárgybábokat hátulról vagy felülről megfogva a látható kezünkkel mozgatjuk, mely akár a bábu végtagjaiként a gesztusvilág gazdagságából eredő, jelentős ábrázoló potenciállal kapcsolódhat a játékba. Tényleges fej és végtagok híján megnő a tárgybábu testtartásának gesztusértéke, és a mozgást kiegészítő (sokszor karikírozott) beszéd jelentősége. Természetesen kihasználhatjuk a tárgyak formájából, működési mechanizmusából eredő mozgást is. Sokkal ötletesebb például, ha az alma formájából adódóan gördülve halad, de az is vicces, ha az amúgy lépegető sárgarépa hanyatt vágva magát elgurul, amikor sietősen kell távoznia; míg az olló, a harapófogó vagy a konyhai csipesz nemcsak lépegetni és beszélgetni tud, de ideges csattogásuk kifejezheti veszekedésüket. Az egymással szembeállítható tárgyak (olló és papír, kalapács és szög) ezen felül különösen alkalmasak a színpadi feszültség konkrét személyektől elvonatkoztatott, absztrakt megjelenítésére.

A tárgyjáték akkor igazi élmény, ha már az eszközválasztás és szereposztás folyamatába bevonjuk a gyerekeket, hiszen ez önmagában egy absztrakciós játék, míg a tárgyak és szerepek párosításának indoklása a szimbólumképzés folyamatára világít rá.
És igazából ezek azok az okok, amelyek miatt nem szerettem volna konkrét mesékhez konkrét tárgyvilágokat ajánlani, hiszen a tárgyjátékban éppen az a csodálatos, hogy a variációk száma végtelen, melyeknek kizárólag a fantáziánk szabhat határt.