Kedves Óvodapedagógusok!

„A játék paradox jelenség. Önmagának látszólag ellentmondó, különleges kategória.
Önmagáért a játékért játszunk, a véletlen és szabály kombinációinak kiszámíthatatlanságából eredő
feszültségért, mely lehetővé teszi egy felfokozott, ugyanakkor pozitív töltésű izgalom átélését és fenntartását.
A játékért, mert sajátosan megalkotott szabályai következtében egy saját, a realitástól elkülönült világot
teremt meg. A játékot ennek ellenére nem tarthatjuk értelmetlennek, inkább úgy fogalmazhatnánk:
„a játék túl van az ésszerűségen.”(Manfeld Eigen–Ruthld Winkler: A játék)

Alapvetések

Az animálás, a mozdulatlan megmozdítása mindig izgalmas kihívás volt a játszani (és alkotni – e két fogalom talán nem is áll oly távol egymástól) vágyó ember számára. Az élettelen tárgyat lélekkel felruházó és „lelkesülten” megmozdító, a valamit megálmodó és abba lelket lehelő ember a Homo Ludens, a Játszó Ember.

A játék az emberi aktivitás alapmodellje. A játékos kölcsönhatások, variációs próbálkozások, a kísérletezés biztosítják az életképes, adaptív variáns kifejlődését és megmaradását, így végső soron ezek mozdítják előre az evolúciót. Az emberi játéktevékenység tehát nem pusztán örömszerző „luxusfunkció”, mely elviselhetőbbé és kellemesebbé teszi az életet. Frusztráció nyomán támadó averzív állapot ellen például automatikusan játékkal védekezünk, mert az képessé tesz az ilyen szituáció alternatív megszüntetésére, a játéktevékenység ugyanakkor alapja a kreatív és divergens gondolkodásnak.

A kisgyermekkori játék célja nem konkrét tudások, ismeretek elsajátítása, hanem a felkészülés, a felkészültség megszerzése. A gyermek spontán játéktevékenységei során egyaránt elsajátít a túléléshez (survival) szükséges felkészültségeket, és a szocializációjához (fitness) szükséges többletfelkészültségeket. Ilyenek a problémafelismeréshez és problémamegoldáshoz szükséges felkészültségek, melyek megszerzésére a játéktevékenység a legalkalmasabb, mert benne a valóság tükröződik és a megismerés mechanizmusai érvényesülnek. A játék kultúrája így elengedhetetlenül fontos a társadalom kultúrájában, hiszen a szocializáció során olyan többletfelkészültség megszerzését teszi lehetővé az egyén számára, amely kiterjeszti problémafelismerő és -megoldó kapacitásait (hozzáférést biztosítva gazdaságosabb, gyorsabb és komplexebb megoldásokhoz), amivel végeredményben társadalmi integrációját segíti.

A bábjáték eredete

Az ember ősi törekvése, hogy a valóságos mozgást valamilyen módon megjelenítse. Az altamirai barlangrajzok, ó-egyiptomi falfestések vagy ógörög vázadíszítések dinamikus ábrázolásai mind erről tanúskodnak. A bábu, mint az emberről leszakadó figura, az árny mint a lélek képzete, az élőlényhez hasonlatos természeti tárgyak felhasználása mind az antropomorfizálás furcsa labirintusába vezetnek, ahol életszerűséget látunk a holt anyagban.

A bábjáték eredete Ázsiába és a sok ezer évvel ezelőtti múltba vezet, és a mitológiához, vallási rítusokhoz, ünnepekhez, halottidézéshez, termékenységi szertartásokhoz, esőmágiákhoz, áldozatbemutatásokhoz kötődik. Eszköze a maszk és a szerepbábu, megjelenési közege a transzállapot. Mindez felnőtt használókra utal, ugyanakkor módja nem sokban különbözik a gyermekkor szimbolikus tárgyhasználatától, a cselekvésben gondolkodás szerepjátékától, a behelyettesítéstől.

A bábok

A bábokat alapvetően négy nagy csoportba szokás sorolni, mégpedig a mozgatásuk iránya szerint. Így alulról mozgatott botos vagy pálcás bábok a vajang (mely lehet plasztikus vagy sík árnyfigura), a fakanál és a titiri báb, illetve a kesztyűs bábok is ide tartoznak. Felülről mozgatottak a marionettek, melyek lehetnek zsinórosak (cérnásak) vagy pálcásak (utóbbi a szicíliai marionett). Hátulról mozgatott bábok a japán bunraku és a kínai árnybáb. Végül jobb híján az egyéb kategóriába soroljuk a tárgyjátékot és a papírszínházat, a kézi- és test- illetve óriásbábot, az Eszter-bábut és a bábtáncoltató betlehemest (mely eredetileg vízszintes mozgatású volt), de a maszkot és jelmezt is.

A témák

A kreatív blog egyes fejezeteit ezúttal nem érzelmekhez, hanem az életkori sajátosságoknak megfelelő, kreatívan kivitelezhető bábtechnikákhoz kötöm, hiszen a tartalmi tematikát úgyis a történet (mese) jelöli ki. A meséket mindenki saját kedve szerint választhatja hozzá, amire – főleg az egyszerű kivitelezhetőséget és a sikerélményt nyújtó játékot szem előtt tartva – magam is teszek majd javaslatot.

Az öt technika – nehézségi fok szerint haladva – a tárgyjáték, a szicíliai marionett, a papírszínház, a kéz-, láb- és testbáb, végül a kínai árnyjáték lesz, ahol az elkészítési tanácsok mellett igyekszem mindegyiket vizuális illusztrációval is kiegészíteni, valamint kitérek majd az adott technika speciális kompetenciaterületet fejlesztő lehetőségeire.

Végül, de nem utolsó sorban. Bábot készíteni gyakorlatilag bármiből lehet, bábként használni szinte bármit tudunk. De soha ne feledjük, hogy akármit ruházunk is fel lélekkel, az igazi bábu megjelenése és mozgása szerepének legkifejezőbb összetevőire szorítkozik. Ezért legfontosabb tulajdonsága az EGYSZERŰSÉG!