Könyvajánló: A majom mamája

Julia Donaldson és Axel Scheffler összeszokott párosát hazánkban a legkisebbeknek szánt Mackó levelei és A róka zoknija című kötelező darabok, illetve az óvodás korosztály számára íródott A Graffaló című mesekönyvekből ismerhetjük.
Most pedig itt egy újabb remekmű!
Gyerekkönyv-ügyben kevés lelkesítőbb dolog van számomra, mint teljesen véletlenül valami ismeretlen, soha nem hallott gyöngyszemre bukkanni. A klasszikus, előre beharangozott, várva várt új kiadások kézbevételekor is szaporább lesz a pulzusom, de az efféle felkészületlenül ért meglepetések felett érzett örömmel semmi nem veheti fel a versenyt.
A fiammal, Botonddal bóklásztunk a belvárosban, megjártuk a Károlyi-kertet, egy méregdrága újrahasznosított anyagokat felhasználó kis csodabarlangot, majd mintegy merő véletlenségből, betévedtünk a bookline-ba. Már kórós, hogy mennyire nem a felnőtt könyvek irányába indulok soha: természetesen a gyereksarok kínálata közé vetettük magunkat, unottan pásztáztam a roskadásig pakolt, de újdonsággal nem szolgáló polcokat és egyszer csak nem hittem a szemeimnek: egy Julia Donaldson és Axel Scheffler könyv, ami pont Botondnak való és én nem tudok róla??

Kár, hogy elkerült a kiadó hírverése, mert úgy előbb pénzükhöz jutottak volna, mindegy, így is azonnal beszereztük.

A Mackó levelei és A róka zoknija eredetisége és ütőkártáyja nyilvánvalóan nem a történetekben rejlik, hanem a végtelenül bájos, ötletes és humoros rövid szövegen, és hozzá tökéletesen illeszkedő szellemes illusztrációkban. A majom mamája esetében viszont (ahogy a Graffalóban is) már más a helyzet.
A történet első olvasásra egyszerűnek tűnhet: megint egy könyv, ahol a kölyökállat (ezúttal majom) elveszíti szülőanyját, égen-földön keresi, vagy van mélypont és kiborulás vagy nincs, hősünk mindenesetre eltántoríthatatlanul megy előre, és nyeri el méltó jutalmát, az anyai ölelést. A majom mamája originalitása számomra, és a történet csúcspontja, amikor számtalan sikertelen újraegyesítési kísérlete után, a majomgyereket (félre)vezető szegény pillangó ráébred, hogy a lepkéket leszámítva majd’ minden állat kicsinye és anyja csupán méretében különbözik egymástól, alapvetően ugyanúgy néznek ki. Nem így a petéből lárvává, majd pillangóvá alakuló lepkék. Esküszöm megrázó. A félreértés tisztázása és egy végső csavar után természetesen a megfelelő szőranyát sikerül prezentálnia, a kis állatkölyök tehát hazatalál. Hogy aztán a pillangó mit kezd azzal, hogy létezése, múltja, jelene és jövője alapjaiban kérdőjeleződött meg, nem derül ki.
A mese ezúttal is rímbe szedve bontakozik ki, a fordítás gördülékeny és humoros. Axel Scheffler ecsetvonásai, mint kés a vajban, csúsznak Julia Donaldson végtelenül bájos, mégis drámai sorai közt. Csúcs.

Julia Donaldson-Axel Scheffler: A majom mamája (2011), Pagony Kiadó
Beleolvasható

Tags: ,


Fel a tetejére ↑

Közelgő események / programok

Naptár megtekintése