TÉMA: a félelem
Óvodai csoportokban számos esetben találkozzunk azzal a problémával, hogy a gyermekeket egyfajta megmagyarázhatatlan félelem
tölti el. Az okok sokfélék: lehet egy otthonról hozott szorongás (pl. „Ha rossz leszel, otthagylak az óvodában!”), vagy egy
óvodai csoporttárs megfélemlítő viselkedése (pl. „Ha nem adod nekem, megmondalak!”) stb.
Fókuszkérdések (az óvodapedagógus számára): Miért félünk az ismeretlentől? Mitől félhet egy gyermek? A saját csoportunkban milyen konkrét jelek utalnak erre?
A foglalkozás célja: megtudni, hogy mindannyian szoktunk félni, megismerni, hogy vannak azonos és hasonló félelmeink. Megtudni, hogy nem hagynak egyedül minket a félelmeinkkel.
Fejlesztési területek: minden játék után olvasható.
Szükséges eszközök: szőnyeg, terítő, főzőkanál, egy kisebb méretű zsák vagy batyu.
Mint minden foglalkozást, a mesére alapozott játékot is megelőzheti egyfajta szertartásos felvezetés. Ebben az esetben használhatjuk a következőt, de ha van sajátunk, akkor maradhatunk annál is.
A mese köszöntése: „Álljatok körbe és fogjuk egymás kezét! Guggoljatok le! Miközben egyszerre emelkedünk, mondjátok azt, hogy: »Szia mese!« vagy »Jó reggelt mese!« Ahogyan lassan emelkedtek, egyre hangosabban köszöntsétek a mesét!”
Ezután kényelmesen helyezkedjünk el egy nagy szőnyegen. Szerencsés, ha az óvodapedagógus a gyerekek között ül.
A mese:
Kacor király
Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak volt egy macskája. Ez a macska olyan kajtár, olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta neki:
– Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat! No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre–arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan.
Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, visszafordul, nézi a macskát, nem tudja elgondolni, mi az isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mind a kettő megijedt a másiktól.
No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve:
– Ki légyen az úr?
“Ahá! – gondolja magában a macska. – Úgy látszik, fél tőlem.”
Mindjárt nekibátorodott, s mondotta is nagy büszkén:
– Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor király vagyok. Nincs az az állat, aki ne félne éntőlem.
– Ejnye, ejnye – mondotta a róka –, igazán szégyellem, hogy még a híredet sem hallottam.
Egyszeribe meghívta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús, récehús, lúdhús vacsorára, s minden, ami kitelik tőle.
– Jól van – mondotta Kacor király –, hát elmegyek veled.
Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött–forgott, felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét, kínálta Kacor királyt:
– Egyék felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon.
Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak, puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa az ő nyugodalmában. Kiment a róka a háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de még a háza felé se közelítsen.
Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott:
– Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik Kacor király? Ha felébreszted, vége az életednek!
Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladt árkon–bokron által, mintha szemét vették volna. Amint szaladt, szembejő vele egy medve, s kérdi:
– Hát te hova szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?
– Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram! A róka koma háza előtt jöttem el, s azt mondta róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az életemnek.
– Hm, hm – mondja a medve –, na hallod–e, öcsém, sok országot s világot bejártam, de Kacor királynak még a színét sem láttam, de még a hírét sem hallottam. No, csak azért is meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király!
Elmegy a medve róka komához, s hát, róka koma még mindig ott jár–kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált neki:
– Jaj, lelkem medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyimnek is!
De bezzeg megijedt a medve is, megfordult, s futott keresztül az erdőn, mintha szemét vették volna, meg sem állott, míg a nyulat utol nem érte. Hát mire odaért, ott voltak a nyúl körül mindenféle állatok, szárnyasok és szárnyatlanok. A nyúl beszélt nekik Kacor királyról, s az állatok rémüldöztek.
– Jaj, Istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király felébred, s elindul az erdőben?!
Volt ott mindenféle állat: farkas, szarvas, őz, varjú, sas, holló, s mind szörnyen meg voltak ijedve, nem tudták, hogy mit csináljanak. Azt mondta egyszer a nyúl:
– Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk, csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha róka komához eljött vacsorára, eljön mihozzánk is.
– Biz az jó lesz – mondotta a varjú –, én, ha megbíztok bennem, elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király őfelségét.
Bezzeg hogy megbízták, hogyne bízták volna, hadd menjen a varjú. Elmegy a varjú róka komához, köszön illendőképpen, mondja, hogy mi jóban jár.
– Jól van – mondja róka koma –, mindjárt bemegyek, megnézem, hogy felébredt–e, s elémondom a kívánságotokat.
Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropog belé a csontja.
– No, mi hír, barátom? – kérdi Kacor király.
– Felséges királyom – mondja róka koma –, itt van egy varjú. Minden rendű és rangbéli állatok küldték ide, hogy meghívják felségedet vacsorára.
Kacor király megpödörte bajuszát, s mondta róka komának:
– Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek.
Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állathoz, s jelenti Kacor király üzenetét. Hej, uram teremtőm, egyszeribe nagy tüzet raknak az erdő közepén! A medve hozott ökörhúst, a farkas lóhúst, a sas mindenféle apró madarat; a nyúl felcsapott szakácsnénak, forgatta a nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a többiek körülállták a tüzet, úgy várták Kacor király őfelségét.
Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre kipödörte a bajuszát, s elindult róka komával a vendégségbe. Elejükbe jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden kincséért, sem mert
volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejéről a másikra, s úgy károgta:
– Erre, erre!
Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával. Hát, uram, teremtőm, ahány állat ott volt, mindannyinak inába szállt a bátorsága!
– Jaj, jaj – kiabált a nyúl –, ott jő Kacor király, még felszúr a bajuszára!
– Szaladjon, ki merre tud! – kiáltott a medve, s azzal nekiiramodtak, szaladtak, ahányan voltak, annyifelé.
Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.
A mesét követő első kérés:
„Kérlek benneteket, csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hogy kik lennétek legszívesebben az elhangzott mesében! Akit megérintek, az tud csak beszélni!”
Fontos kihangsúlyozni a gyermekeknek, hogy csak az mondhatja ki a szereplő nevét, akit az óvodapedagógus „kihangosít” vagyis akinek megérinti a vállát.
1. Óriások és törpék menete: Határozzuk meg előre a játékteret, ami lehet pl. az a szőnyeg, amin a gyerekek a mesét hallgatták.
„A szőnyeg egy mesebeli erdővé változott, ahol macskák sétálnak. Képzeljétek el, hogy milyen egy törpemacska és mutassátok meg, hogy ti milyen törpemacskák vagytok! Most képzeljétek el, hogy milyenek a világ legnagyobb macskái és változzatok óriásmacskává! Ha azt a szót halljátok, hogy csere, változzatok újra törpemacskává!”
Ezután osszuk két részre a csoportot (pl. körben állnak a gyerekek és mindenkinek mondunk egy színt, amit meg kell jegyezniük pl. kék, piros.) Letérdelünk a kör közepébe, vállmagasságban felemeljük a karjainkat és megkérjük a gyerekeket, hogy akinek piros színt mondtunk, az álljon a jobb karunkhoz, akinek pedig kéket, az a balhoz (mindenkinek meg kell érinteni valamelyik karunkat). A következőkben az adott színekhez társítjuk a törpét és az óriást: és ennek megfelelően mozgunk a térben. A következő felkiáltással: „A kékek törpék, a pirosak óriások!”
Variáció: A játékot úgy is játszhatjuk, hogy óriásmacskák és óriás rókák, illetve törpemacskák és törpe rókák lesznek a gyerekek.
Fejlesztési területek: mozgáskoordináció, kreativitás, koncentráció.
2. Erdei lakoma: Üljünk körbe és hívjuk meg Kacort királyt egy nagy erdei lakomára! Terítsünk meg neki gondolatban!Tegyünk le egy kis terítőt a kör közepére!„Képzeljétek el, hogy milyen ennivalót adnátok neki vacsorára!” Ha hozzád kerül a főzőkanál (amit az óvodapedagógus közben a kezében tart), hangosan mondd ki annak az ételnek a nevét, amit a lakomára viszel!” Az óvodapedagógus kezdi. Sorban haladunk és mindig az a gyerek mondhatja, hogy milyen ételt adna Kacor királynak, akinek a kezében van a főzőkanál. pl. „Én egy nagy csésze habos kakaót adnék neki.”
A kört a következő mondattal zárhatjuk: ,,Már itt is van Kacor király. Most mi fogunk neki mesélni!”
Fejlesztési területek: verbális kommunikáció, kreativitás, kapcsolatteremtés.
Variáció: a játékot nehezíthetjük azzal, hogy nem lehet olyat mondani, ami már elhangzott.
3. „Attól félek a legjobban …”: „Meséljük el Kacor királynak, hogy mitől félünk a legjobban! Találd ki, mi az, amitől a legjobban félsz!” (Türelmesen várjunk, amíg mindenki magában kitalálja.) „Mutassatok egy mozdulatot, és mondjátok is el, mit szoktatok csinálni, amikor féltek! Most megmutathatjátok és elmondhatjátok, ami eszetekbe jutott: ki szeretné?”
Az óvodapedagógus kezdje a kört. Pl. „Nekem az a legfélemeletesebb, amikor bemegyek egy sötét szobába, ilyenkor mindig összerezzenek és kezeimet a mellkasomhoz szorítom.”
Fejlesztési területek: verbális és nem verbális kommunikáció, kreativitás, ön- és csoportismeret.
4. A félelembolt„Képzeljétek el, hogy egy nagy boltban vagyunk! Ez egy különleges hely,, ahol nem csak venni, hanem eladni is lehet! Különböző félelmeket lehet eladni mosolyért.” (A mosoly nagyságát a gyerekek határozhatják meg, pl. lehet kicsi, nagy, közepes, fülig érő stb.) „A bolt tulajdonosa én vagyok, és egy kis méretű zsákba gyűjtöm a félelmeket. Most mindannyian menjetek a bolt ajtaja elé! (Az ajtót szimbolikusan két szembe állított kisszékkel is jelezhetjük.) „Amikor azt mondom, hogy »Tessék, beljebb jönni!« akkor lépjetek be, köszönjetek, ahogy a boltban szoktatok, és mondjátok el, hogy milyen félelmet hoztatok, tegyétek a zsákba és kérjetek egy mosolyt cserébe!”
Aki sorra került üljön az óvodapedagógussal szembe, úgy, hogy jól lássa őt és minél pontosabban tudja utánozni azt a mosolyt, amit a gyermek kér. Aki már volt, az óvodapedagógus mellé ül, ő is utánozza a soron következő gyereket, és így tovább. Az utánzás pontosságát az a gyerek is „ellenőrizze”, aki a mosolyt kérte!
A félelemmel teli zsák további sorsa lehet (attól függően, hogy a gyerekek mit szeretnének):
- felakasztjuk a csoportszoba egyik sarkába, hogy a gyerekek ez után is oda tudják „dobni” a félelmeiket,
- a zsákot kidobjuk az ablakon a félelmekkel együtt.
Fejlesztési területek: verbális és nem verbális kommunikáció, ön- és csoportismeret, koncentráció.
A mesezárás lehet a mesekezdés ellentéte:
Elköszönés a mesétől:
„Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Emeljük fel a kezünket, és ahogy ereszkedünk lefelé, egyre halkabban mondjuk azt, hogy: »Viszlát mese!«”
Értékelés: az óvodapedagógus szóban értékeli a csoport együttes munkáját, a pozitívumokat kiemelve. (Olyan mozzanatok megemlítése, amikor bátran kimondták gondolataikat, megosztották ötleteiket, odafigyeltek, türelmesen vártak egymásra.)
play youtube
play youtube
xnxx
xvideos
porn
hentai
porn
xnxx
sex việt
Phim sex
MP3 download
Download Mp3
Free Music
sex mex
phim séx
Tujuana