A kisgyermek első közösségi élményét óvodai csoportjában éli át. Fontos tehát, hogy olyan tapasztalatokat szerezzen, melyek később az iskolás korban, a kamaszkor viharaiban, s majd felnőtt évei során is segítségére lesznek kapcsolatai alakításában, megélésében. Ezért kell a gyermeki személyiség fejlesztésében különös figyelmet szentelni az egymás iránti bizalomnak, a magunk és mások elfogadásának.

A foglalkozás célja: az önbizalom, az önkifejezés, a társakra való figyelem és a tolerancia fejlesztése.

Eszközök: Egyszerű ritmushangszerek (dobok, csörgők, ritmusfák, triangulum, cintányér), egy száncsengő és egy műanyag játékmikrofon ( ha nincs, helyettesíthető akár egy rumbatökkel is), pamutgombolyag.

A kezdés rituáléja: Az óvónő figyelemfelkeltés céljából a „Ki játszik ilyet? Majd megmondom milyet”dalocskát énekelve elkezdi körberakni a székeket, majd egy-egy gyermeket megérintve, vagy kezét megfogva odacsalogatja őket. Ha már mindenki leült, kezdődhet a játék.

1. Névlánc: Sorban mindenki mondja, vagy énekli a (teljes) nevét úgy, hogy egy általa kitalált mozdulattal kíséri. A csoport minden egyes bemutatkozást megismétel. Szerencsés, ha a felnőtt kezdi.

2. Csitt csengő!: Egy száncsengőt adunk kézről kézre úgy, hogy csengőcskéi némák maradjanak. A gyerekeknek sem szabad beszélni. Ha körbeért a csengő, kérdezzük meg, mire gondoltak közben. Nehéz volt-e csendben lenni? Mit gondoltak, ha valakinek sikerült a néma továbbadás és mit, ha megszólalt a száncsengő. Sajnálták-e társukat? Izgultak-e, hogy vajon nekik hogy sikerül? Stb., stb.…

3. Kacsintós: Egyszerű, az óvodai csoportban fellelhető ritmushangszerekkel játszunk. Mindenkinél van egy-egy hangszer. A játékot az óvónő kezdi. Körbenéz a gyerekeken és valakivel szemkontaktust vesz fel. Rákacsint, majd röviden muzsikál a hangszerén (zenés ajándékot ad). Ezt követően az a gyermek néz körbe, aki az ajándékot kapta, kiválaszt egy társat azok közül, akik ránéznek . Kacsint, majd zenés ajándékot ad. Addig játsszuk, míg megítélésünk szerint türelemmel bírják a gyerekek .
A játék végén beszélgessünk arról, milyen érzés volt ajándékot adni? Kit választottak: a barátjukat, vagy aki épp rájuk nézett? Milyen érzés volt arra várni, hogy választ-e engem valaki? Milyen érzés volt, ha nem választottak engem? Játsszuk el úgy is, hogy senki nem választhatja a barátját. Erről is beszélgessünk velük.

4. Mikrofonos: Mindenkinél van egy hangszer. Az óvónő körbejár, megáll egy gyermek előtt, elé tartja a mikrofont és ő megszólaltatja a hangszerét. Addig szólózik, míg előtte a mikrofon. Majd ő lesz a riporter, kezébe veszi a mikrofont és viszi tovább egy általa kiválasztott gyerekhez. Kérjük meg őket, hogy a „riport” előtt, s ha lehet alatta is, nézzenek egymásra. Először itt is engedhetjük, hogy a gyerekek önállóan válasszanak, de később irányíthatjuk is. Pl.: fiú lányt válasszon és fordítva, olyan gyereket válasszon, akivel nem szokott együtt játszani, vagy azt válassza, akivel nemrég összeveszett…. stb. A játék végén beszélgessünk az érzéseikről. Miért őt választottad? Milyen érzés volt, hogy nem választhattad a barátodat? Nehéz volt-e olyan valakit választani, akivel haragban vagy? Stb., stb.

5. Pókháló: A gyerekek körben ülnek, kezükben egy-egy hangszer. Az óvónő egy gombolyagot gurít, s aki előtt megáll, az megfogja a fonalat, majd a gombolyagot továbbgurítja egy másik gyereknek. Ügyeljünk arra, hogy mindenkihez odaguruljon, senki ne maradjon ki a játékból. Egy pókháló lesz belőle. Amikor kész, letesszük a földre. Egy önként vállalkozónak bekötjük a szemét. Megkérjük, hogy vegye le a cipőjét és válasszon magának egy társat, aki vezetni fogja (de pedagógiai céllal mi is kijelölhetjük a segítőt). Majd így végigsétál a pókhálón, s akik előtt elhalad, azok zenélnek . Többen is kipróbálhatják. A játék végén beszélgessünk arról, milyen érzés volt vezetni a nem látó társunkat? Milyen volt annak, akit vezettek? Hogy látták ezt a zenélők?….

Végül: Hétről hétre egy-egy játékcsokrot kínálok, de természetesen nem kell egy foglalkozás alatt mindet végigjátszani. Lehet akár csak egyet is kiválasztani attól függően, hogy milyen fejlesztési területre kívánunk hangsúlyt fektetni. A játékokra a nonverbális kommunikáció jellemző, de némelyik játék végén fontos, hogy beszélgessünk az átéltekről.