A  kisgyermek első közösségi  élményét  óvodai  csoportjában éli át.  Fontos tehát, hogy olyan tapasztalatokat szerezzen, melyek később az iskolás korban, a kamaszkor viharaiban, s majd  felnőtt évei során is segítségére lesznek kapcsolatai alakításában, megélésében.  Ezért kell a  gyermeki  személyiség fejlesztésében  különös figyelmet szentelni   az egymás iránti bizalomnak, a magunk és mások elfogadásának.

A foglalkozás célja:  az önbizalom, az önkifejezés, a társakra való figyelem és  a tolerancia fejlesztése.

Eszközök: Egyszerű ritmushangszerek  (dobok, csörgők, ritmusfák, triangulum, cintányér),  egy  száncsengő és egy műanyag játékmikrofon ( ha nincs, helyettesíthető akár egy rumbatökkel is), pamutgombolyag.

A kezdés rituáléja:  Az óvónő figyelemfelkeltés céljából a  „Ki játszik ilyet? Majd megmondom milyet” dalocskát énekelve elkezdi körberakni a székeket,  majd egy-egy gyermeket megérintve, vagy kezét megfogva odacsalogatja őket. Ha már mindenki  leült, kezdődhet a játék.

1. Névlánc:  Sorban mindenki  mondja, vagy énekli a (teljes) nevét  úgy, hogy egy általa kitalált mozdulattal kíséri.  A csoport minden egyes bemutatkozást megismétel. Szerencsés, ha a felnőtt kezdi.
2. Csitt csengő!: Egy száncsengőt adunk  kézről kézre úgy, hogy csengőcskéi  némák maradjanak. A gyerekeknek sem szabad beszélni. Ha körbeért a csengő, kérdezzük meg, mire gondoltak közben. Nehéz volt-e csendben lenni?  Mit gondoltak, ha valakinek sikerült a néma továbbadás és mit, ha  megszólalt a száncsengő. Sajnálták-e társukat? Izgultak-e, hogy vajon nekik hogy sikerül? Stb., stb.
3. Kacsintós:  Egyszerű, az óvodai csoportban fellelhető ritmushangszerekkel játszunk. Mindenkinél van egy-egy hangszer. A játékot az óvónő kezdi. Körbenéz a gyerekeken és valakivel  szemkontaktust vesz fel. Rákacsint, majd röviden muzsikál a hangszerén (zenés ajándékot ad). Ezt követően az a  gyermek néz körbe, aki az ajándékot kapta,  kiválaszt egy társat azok közül, akik ránéznek . Kacsint, majd zenés ajándékot ad. Addig játsszuk, míg megítélésünk szerint türelemmel bírják a gyerekek .
   A játék végén beszélgessünk arról, milyen érzés volt ajándékot adni? Kit választottak: a barátjukat, vagy aki épp rájuk nézett? Milyen érzés volt  arra várni, hogy választ-e engem valaki? Milyen érzés volt, ha nem választottak  engem?  Játsszuk el úgy is, hogy senki nem választhatja a barátját. Erről is beszélgessünk velük.
4. Mikrofonos:  Mindenkinél van egy hangszer. Az óvónő körbejár, megáll egy gyermek előtt, elé tartja a mikrofont és ő megszólaltatja a hangszerét. Addig szólózik, míg előtte a mikrofon. Majd ő lesz a riporter, kezébe veszi a mikrofont, és viszi tovább egy általa kiválasztott gyerekhez. Kérjük meg őket, hogy a „riport” előtt, s ha lehet alatta is, nézzenek egymásra. Először itt is engedhetjük, hogy a gyerekek önállóan válasszanak, de később irányíthatjuk is. Pl.: fiú lányt válasszon és fordítva, olyan gyereket válasszon, akivel nem szokott együtt játszani, vagy  azt válassza, akivel nemrég összeveszett…. stb. A játék végén beszélgessünk  az érzéseikről. Miért őt választottad? Milyen érzés volt, hogy nem választhattad a barátodat? Nehéz volt-e olyan valakit választani, akivel haragban vagy? Stb., stb.
5. Pókháló:  A gyerekek körben ülnek, kezükben egy-egy hangszer. Az óvónő egy gombolyagot gurít, s aki előtt megáll, az megfogja a fonalat, majd a gombolyagot továbbgurítja egy másik gyereknek. Ügyeljünk arra, hogy mindenkihez  odaguruljon, senki ne maradjon ki a játékból.  Egy pókháló lesz belőle. Amikor kész, letesszük a földre. Egy önként vállalkozónak bekötjük a szemét. Megkérjük, hogy vegye le a cipőjét és  válasszon magának egy társat, aki vezetni fogja (de pedagógiai céllal mi is kijelölhetjük a segítőt). Majd  így végigsétál a pókhálón, s akik előtt elhalad, azok zenélnek . Többen is kipróbálhatják. A játék végén beszélgessünk arról, milyen érzés  volt vezetni a nem látó társunkat?  Milyen volt annak, akit vezettek? Hogy látták ezt a zenélők?….

Végül: Hétről hétre egy-egy játékcsokrot kínálok, de természetesen nem kell egy foglalkozás alatt mindet végigjátszani. Lehet akár csak egyet is kiválasztani attól függően, hogy milyen fejlesztési területre kívánunk hangsúlyt fektetni. A játékokra a nonverbális kommunikáció jellemző, de némelyik játék végén fontos, hogy beszélgessünk az átéltekről.