Interjú Takács Andrea fotóssal

TakacsAndrea(1) Takács Andrea fotós készítette a Gondolkodj Egészségesen! Magazin portréit, illetve “Együtt mozgunk” című pályázatunk nyereményeit, illetve ő ajánlotta fel az családi-és óvodai fotózásokat. Takács Andival arról beszélgettünk, hogyan …

Mióta fotózol? Hogy jött az életedbe a fényképezés?
Azt hiszem azóta fotózom, amióta pöttöm gyerkőcként először képes voltam édesanyám kezei közül kiragadni a fényképezőgépet. Aztán telt-múlt az idő, és ott is maradt mindmáig. Természetesen kezdetben főként a táj és az állatok fotózása ragadott magával, aztán egyre jobban az emberek, portrék irányába kalandoztam el. Rengeteget tanultam, ismerkedtem a technikai háttérrel és a kompozíció fogalmával, de mind a mai napig a legfontosabb az a bizonyos „pillanat”, ami érzéseket közvetít. Foglalkozássá akkor érett a fotózás bennem, amikor elszerződtem egy fotós mellé, úgy mint régen az inasok, és megtanultam mindent, amit a fotózáson kívül még tudni kell ehhez a szakmához. Nem sok idő kellett, megtanultam „járni” a saját lábaimon, azóta is haladok előre azon a nehéz, rögös, bukatókkal teli, de számomra oly csodálatos úton.

A fotózás ezek szerint szenvedély?
Igen, mindenképpen! Szeretni kell, rajongani érte, másként nem megy. Ha nem imádnám ennyire már sokszor feladhattam volna, de egy álmot nem adunk fel egykönnyen. Ez a szenvedély, ami hajt előre, ami motivál, amitől annyira élvezem a fotózás minden pillanatát és ez átragad azokra is, akiket éppen fotózok. Mosoly, vidámság, életkedv nélkül a fotózásról senki sem távozik.

Aki a gép mögött áll, nincs benne az események szabad áramlásában. Elválasztja a fényképezőgép.
Valamilyen szinten mindig benne vagyok az események áramlásában, hagyom, hogy engem is sodorjon, hiszen így juthatok olyan pillanatok közelébe, amelyek csak egyszer történnek meg. A fényképező gép mögül kilátszom, mindig vidám és mosolygós vagyok, így az emberek is akarva-akaratlan, de jobb kedvre derülnek, átveszik a pozitív érzéseket.

Mit figyelsz, mire vársz, amikor fotózol?
Ezt nehéz megfogalmazni, ez maga a fényképezés művészete. Vannak előre elképzelt szituációk, beállítások, de a környezet, a folyton változó hangulat újabb inspirációkat ad. Alkalmazkodom az eseményekhez, keresem a megfelelő perspektívát, néha már előre látom egy-egy mozdulatban, hogy igen, most jön “az a bizonyos pillanat”. Nem megfagyasztani szeretném az időt, hanem elraktározni a pillanatot az összes érzelmi töltésével együtt, talán a legjobb szó rá: képbe öntöm az érzést.

Gombamód megszaporodtak a babafotósok. Mi erről a véleményed?
Nem is tudom, kell-e véleményt mondanom erről. Annyian annyiszor nyilatkoztak már, de hiába, sokan máig nem értik a fotózás lényegét. Számtalanszor találkoztam már olyan jellegű kijelentésekkel, hogy anyuka otthon maradt a gyerekekkel, elkezdte fotózni őket, a rokonok dicsérték, és így fotósnak állt. Ez közel sem elég. Nem elég egy jó gép, azt ismerni is kell, nem elég, ha valaki meg tud nyitni egy-egy programot, használni kell ott is a technológiát. Nem kattintások hada a fotózás, azt érezni, látni kell. Számtalan olyan ügyfelem volt, aki arra panaszkodott, hogy járt hasonló fotósoknál és ez az élmény jó alaposan elvette a kedvét a fotózás nevű tevékenységtől. A minőség hiánya, a gyerekekkel való nem túl kedves bánásmód, a szenvedés, mind-mind kedvét szegi egy jóérzésű szülőnek.

Hogy válasszunk fotóst családi fotózáshoz? Mi a fontos ilyenkor?
Szerintem a fő szempontok, hogy meg kell nézni, elég sok referenciája van-e, azok kidolgozása megfelel-e az ízlésünknek, ha lehet levelezzünk vele, ha kedves és profi a hozzáállás, akkor az is egy plusz pont. Az ajánlások is sokat számítanak, ha ismerős már fotóztatott vele és az eredmények nekünk is tetszenek, akkor érdemes arrafelé is érdeklődni. A lényeg, hogy végtelenül szeresse a munkáját, mert ebbe beletartozik, hogy azt is szereti, akit éppen megörökít. Legyen gyengéd és kedves, játékos a gyerekekkel, közvetlen és barátságos a felnőttekkel.

Képzettség vagy rátermettség a fontosabb?
Első szerintem a rátermettség, a művészi látásmód képessége, ha az nincs, akkor hiába a sok tanulás, csak másolás lesz a vége, újat nem képes alkotni. Természetesen a rátermettség mellé kell a technikai tudás, anélkül sem működne profin a dolog.

Mik a kedvenc témáid?
Nemrég egyik kedves ügyfelem megkérdezte: melyik típusú fotózás a kedvencem? Gondolkodás nélkül elkezdtem sorolni: Az újszülött-fotózás – a csodálatos új és tiszta élet miatt. A kismamafotózás a gyengéd várakozás, a csoda miatt. A családfotózás a boldogság és összetartozás miatt. A portréfotózás a sok fantasztikus egyéniség miatt. A páros fotózás a leírhatatlan szerelem miatt. Az esküvők az izgalom, a játékosság, az „örökre” szóló miatt. A természetfotózás az időtlenség miatt. Mindet imádom, és mindig az éppen történőt imádom a legjobban, így minden fotózásom kedvenc egyszer. Mit élvezek benne? Mindent!

Seress Virág

Takács Andrea honlapja: http://www.csodapillanat.hu/

 

 

Tags:


Fel a tetejére ↑

Közelgő események / programok

Naptár megtekintése