Veszélyek, receptek nélkül


- Anyaként nemrég komoly próbának tett ki a fiam - kezdi rögtön egy friss élménnyel Pápai Erika. Máltán voltunk nyaralni, és kijelentette, hogy ő márpedig - hatéves úszó múlttal, no de mégiscsak mindössze tízévesen - búvárkodni akar. Ő, aki egy kóbor darázstól megriad, és élete első repülőútját sem élvezte annyira. Nyeltem egy nagyot. Félteni, vagy engedni - egész éjjel forgolódtam, és ezen rágódtam. Ha meg sem engedem, amire a feltételek szerint képes lehet, felesleges félelmet ültetek el benne, a saját szorongásomat.

Másnap a búvároktatásra elkísértem őket; csak néztem, ahogy tanítják a férjemet és a tízéves fiamat méterenként "kiegyenlíteni", merülés közben vészjelezni, palackból lélegezni. Tiltakozott az anyai ösztön és minden, hogy hagyjam - végül elmerültek mindketten a habokban. Tövig rágtam a körmömet, mire eltelt húsz perc, és a fiam felbukkant. Aggódva faggattam, milyen volt, ő meg csak levette a maszkot, és magabiztos hetykeséggel ennyit mondott: Szuper! Azóta is, ha kérem, meséljen, olyan természetességgel beszél az egészről, mintha csak lent járt volna a játszótéren.

Egy gyereknek teljesen más fogalmai vannak a veszélyről. Nekem, és minden szülőnek, azt hiszem, az a feladata, hogy a határokat vigyázza, és ismerje fel, ha aggodalom címszó alatt valójában a saját (olykor indokolatlan) félelmeit kell lebirkóznia. Hozzá kell tenni, hogy ha egy gyereket baleset ér, az minden esetben a szülő felelőssége; valószínűleg nem jól ismerte fel a gyereke egyedi adottságait, nem fordított rá elég figyelmet. Az ilyesmit nem lehet mástól eltanulni. Mindenkinek alaposan ismernie kell a saját gyerekét, miközben persze minden szülőben bujkál a hajlam; veszélyt sejteni ott is, ahol valójában nincs, vagy csak látszólag van. Közhely: minden gyerek más. Nincsenek receptek. Ami a legnehezebb talán, felismerni, és szülőként jól kezelni a nem kézenfekvő veszélyeket - vallja Pápai Erika. - Azt hiszem, nem a természeti környezettől, és nem is a szó klasszikus értelmében kell félteni manapság a gyerekeket. A fiamat például sokkal jobban féltem attól, hogy az emberi kapcsolatok összekuszálódott rendszerében, a játékszabályok nélküli társadalomban nem lesz képes biztonsággal eligazodni.

Úgy érzem, a nevelésben is eltűntek a szabályok, és most érezni igazán, mennyire hiányoznak. Az én gyerekkoromban még egész más volt az emberi érintkezés minősége. Az otthoni közegből kikerülve manapság nagyon nehéz megtalálni azt a közösséget, ahol egy cseperedő-serdülő fiatal kapaszkodókat és olyan játékszabályokat talál, amelyek hitelesek, amelyekre alapozni lehet, amelyekkel nyugodt szívvel azonosulhat.

Szöveg:Klementisz Réka

Erika személyes tanácsa a szülőknek
A gyermek születésével szinte minden megváltozik körülöttünk. Ami azelőtt természetes volt, hirtelen veszélyforrássá válhat. Tisztában kell lennünk avval, hogy felelősséggel tartozunk valaki iránt és az ő biztonsága mindennél fontosabb. Ennek érdekében talán át kell pakolni a konyhaszekrényt, a fürdőszobát és a vezetési stílusunk is változhat. Ezeket viszont nem problémának kell kezelnünk, hanem egy természetes metódusnak. A gyereket folyamatosan tájékoztatni kell a világról és ugyanarra a veszélyre akár százszor, ezerszer is hívjuk fel a figyelmét! Sosem szabad megunni a figyelmeztetést.