A bábszínház a lehetetlenségek színpada – Interjú Takács Verával

Takács Vera tévés szerkesztő, dramaturg, író, rendező. Olyan mesefilmek fűződnek a nevéhez, mint Dörmögőék kalandjai vagy Süsü, a sárkány. A Gyermekszínházi Portál főszerkesztője, bábelőadások szakértője.

Bemutatná kicsit a bábszínházi műfajt?
„A bábszínpad a lehetetlenségek színpada” idézem Obraszcovtól. A gyerekek fantáziája pedig nem ismer lehetetlent. Így aztán könnyedén összeér a kettő. A bábszínház – tudjuk – ősrégi műfaj, de egészen a 20. századig nem a gyerekek műfaja volt. Legfeljebb ők is ott ácsorogtak a cselédek, lakatosinasok, katonák és más arra járók között a piactéren, a vásárban, de Eszterházy herceg kifinomult rokokó bábszínházába biztos nem engedték be őket. Valljuk be, nem is volt nekik való, amit ott elhangzott. Magyarországon pedig egyáltalán nem volt hagyománya a bábjátéknak, a „lucázás”, tavaszhívogatás sokkal inkább alakoskodás volt, mint bábozás. A gyerekeknek tanulságos meséket elmesélő bábjáték csak a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben terjedt el.

Mik a sajátosságai, milyen pluszt jelent a képzőművészethez, zenéhez, irodalomhoz képest a gyerekek esetében?
A bábbal könnyebb mesét mondani, hiszen az állatok, mesebeli figurák, mágikus lények könnyedén megjelenhetnek egy szépen megformált bábban. Az igazi bábjáték mindig képzőművészeti élményt is jelent. A kép, a zene, a szöveg harmóniája teszi értékessé ezt a műfajt. A gyerekek maguk is megelevenítik az élettelen tárgyakat, számukra a bábszínház természetes közeg, de nagyon fontos plusz élményt nyújt a számukra az a komplexitás, amit a színek, formák, hangok harmóniája teremt. Ugyanakkor az ízlésük most formálódik, nagy kárt is lehet okozni, ha igénytelen, giccses, szedett-vedett, ami a szemük elé kerül. A mai zűrzavaros világban egyre inkább elfelejtődik, hogy a bábszínház hősöket, alapigazságokat, erkölcsi normákat mutasson, látványban is élményt adó, egyszerű és átlátható formában.

Mikor érdemes elkezdeni?  Az ún. csecsemőszínházak valóban gazdagítják a kisbabák érzelmi világát?
Csecsemőszínház, babaszínház, aprók színháza, még a neve sem alakult ki. Külföldön egyszerűen baby drámának nevezik. Magyarországon Novák János honosította meg a műfajt. Kb. 5 évvel ezelőtt egy németországi gyerekszínházi fesztiválon látott először ilyen nagyon kicsiknek szóló előadást. Kétségek között ment el a színházba, mert ahogy mindenki a legutóbbi időkig, ő is úgy vélte, hogy gyereket színházba igazából öt éves kor felett, de leghamarabb háromévestől lehet vinni. Hogy 1-2 éves karonülőknek előadás készüljön – elképzelhetetlennek tűnt. Később elámult azon, amit látott. Teljes értékű színház volt.

Nálunk is van már erre példa?
A Kolibiri színház a TODA, és a Bozsik Yvett Társulattal közösen készített Négy évszak című legkisebbeknek szóló előadásával meglepte a közönséget és elsöprő sikert aratott. A vidéki bábszínházak is követték a példát, s ma már egy elismert és kért műfajjá vált a babaszínház. Ráadásul azok a színházak, alkotó művészek, akik először kezdtek a baby drámák megteremtésében, úgy gondolták, hogy nem a „gyereknek ez is jó lesz”-hozzáállással dolgoznak, hanem valódi művészetet akartak létrehozni. A kisbaba még előítéletektől mentes, még nem mondták meg neki, mi a jó és mi a rossz, mi a szép, mi a csúnya. Most tapasztal, s ha az, amit lát, hall igazi művészet, értékes szöveg, igényes zene, harmonikus színvilág, akkor ez ragad meg benne. A szülőnek is nyitottan kell odamennie, hagyni kell, hogy a baba élvezze, amit lát. Nem kell félni merész megoldásoktól sem. Láttam egy olyan előadást egyszer (Baracca Színház, Bologna), ami csak a fényekkel játszott, sötét volt, a színészen apró kis fények égtek, a térben elhelyezve apró reflektorok. A két táncművész csodás szépséget tudott elővarázsolni, miközben csak zene szólt, egy-egy érdekes effekttel. Nem sírt egy gyerek sem, nem félt senki a sötétben.

Apropó sírás. Mennyire élő probléma ez a tapasztalatok szerint?
Természetes, hogy ilyen kisgyerekeknek tartott előadáson mindig sír valaki, és ha egy elkezdi, akkor a többiek is hajlamosak rákezdeni. Ha a színész ügyes, ha vannak tartalékban szépséges, meglepő, furcsa formák, akkor el tudja hallgattatni a gyereket, ha meg nem, hát ki kell vinni gyorsan a teremből, mielőtt még átterjedne másokra is a rossz hangulat. Amikor egy-egy gyerek saját okból megzavarja sírással, hisztivel az előadást, arra a szülőnek, óvónéninek kell megoldást találnia. Voltam már olyan előadáson, ahol a mama dacból, „azért sem” vitte ki a hisztérikusan bőgő gyereket, ezzel a többiek színházi élményét is elrontotta. Sajnos, igenis ki kell menni a síró babával, s a síró, hisztis korszakát élő óvodással is. Hogy ez ne következzen be: fel kell készíteni a gyerekeket a színházra. Van olyan is, hogy maga a darab ösztönzi sírásra, vagy zaklatja fel a néző gyerekeket – hiszen ez a színház lényege. A gyerekek rendkívül intenzíven élik át a színpadon látottakat.

Az óvodásoknak mi alapján válasszunk darabot?
Nagyon-nagyon fontos hogy milyen első élmény éri a gyerekeket. Az első színházi élmény meghatározó lehet. Ezért nagyon fontos óvodákban, egyéni színházlátogatásnál, hogy tájékozódjanak. Ma már az interneten (pl. Gyermekszínházi Portál, egyszervolt.hu) megtalálhatók az előadások. Ezekről a nagy portálokról el tudnak jutni a színház, társulat saját honlapjára, és megnézhetik a képeket, gyakran videókat, s el tudják dönteni elmenjenek-e adott darabra. Fontos az igényesség, mert a gyerek ízlése, világképe most alakul. Mi felnőttek már unjuk a régi meséket, unjuk a tanulságos történeteket, de a gyerekek még most találkoznak velük először. Emlékszem, amikor a gyerekkönyv illusztráció területén elvetették a naturális rajzolást és művészi „kriksz-krakszok” díszítették a mesekönyveket. Ami néhány igazán művész esetében rendben is van, iskolások, kamaszok esetében kívánatos, de a kisgyerek a „kriksz-krakszban” nem ismeri fel a kakast, mert ő most ismeri meg, hogy milyen az. Ha már tudja, akkor már lehet elvonatkoztatni. Ugyanígy van a történetekkel is. A felnőtt, aki lenézi és húzza az orrát a didaktikus mesék olvastán, nem ért a gyerekekhez. A kisgyereknek egyszerű átlátható történeteken keresztül kell szeretetről, barátságról, hűségről, árulásról, csúfolódásról, rosszalkodásról, hallania. Ő most ismerkedik ezekkel a dolgokkal.

Hogyan élik meg az ovisok a bábelőadásokat?
Az óvodás előadásoknál nagyon kell vigyázni a történetre. A gyerek beleéli magát, együtt megy valamelyik szereplővel. Lehet a kísérő szülőkre kikacsintani, de a legfontosabb a gyerek érzelmi vezetése. És sokszor bizony nehéz kiszámítani, hogy mire hogy reagálnak. Az egyik előadásban pl. szerepel Pista, a kecske – nagyon kedves figura, a főhősnő kecskéje, segítője, barátja. De a gonoszok a darab kétharmadánál megeszik. Az óvodások számára ebben a pillanatban vége van az előadásnak. A nagyobbak és a felnőttek továbbra is nagyokat kacagnak és követik a történéseket, de az első sorokban ülő kisgyerekek nem. Őket csak a kecske sorsa érdekli, egy dolog tartja a figyelmüket ébren, hogy mikor támad fel, mikor jelenik meg újra Pista, sőt ahogy a művészek mesélik, beszélgetni kell velük előadás után arról, hogy mi is lett a kecskével, és biztosítani őket arról, hogy feltámad, és újra együtt lesznek, csak ez a rész most nem fért bele az előadásba. Egyébként remek, okos mondanivalójú előadásról van szó, ami a kétszemű főhős pár elleni kirekesztésről szól, a három- és egyszeműek intrikáit mutatja be látványos és vicces formában. Tökéletes alkotás – 6 évesnél idősebbeknek. A 3-4 évesek elcsúsznak egy ilyen egyszerű fordulaton, hogy megeszik a szeretett kecskét. 5-6 éves kortól már tudják, alkalmazkodnak és belenyugszanak, bár fáj még nekik is. Minden óvodapedagógus jól tudja, hogy a 3-4-5 éves korosztály mennyire eltér, mennyire más az, amit befogadnak, ami örömet szerez nekik. És akkor még nem vettük figyelembe az egyéni különbségeket – ezt a szülőnek kell megítélni. A színházak – ha okosak – pontosan meghatározzák, hogy hány éves kortól érdemes elvinni a kisgyereket az előadásra és ezt érdemes be is tartani.

Köszönöm a beszélgetést!
Seress Virág

 

Takács Vera színházi ajánlója babáknak:

TODA – A csoda gyereknyelven

Bozsik Yvette Társulat: Négy évszak

Vaskakas Bábszínház: Cinege, cinege, kismadár

Mesebolt Bábszínház: Ti-ti tá

Óvodásoknak:

Kolibri Színház: Kippkopp-előadások

Ciróka Bábszínház: Agyagból gyúrt mese

Stúdió K : A kíváncsi kiselefánt

Stúdió K: Szamár a torony tetején

Budapest Bábszínház: Pettson és Findusz

 

Tags: , ,


Back to Top ↑

Élet az óvodában